Effenberg és Jancker távozik Münchenből

A nyáron komoly változások várhatók a Bajnokok Ligája- és Világkupa-győztes Bayern München labdarúgócsapatánál. Minden bizonnyal a bajnokság végén távozik a bajoroktól Stefan Effenberg és Carsten Jancker is. Amíg a bajorok "Efféje" titkolózik, addig a "tar tankról" szinte biztosra veszik, hogy a Herthában folytatja pályafutását.
Nagyon úgy tűnik, hogy a nyári átigazolási szezonban, a Bayern Münchentől meghatározó játékosok távoznak. A csapat irányítója, a botrányairól is híres Stefan Effenberg bejelentette, hogy az idény végén mindenképpen távozik a Bajnokok Ligája-győztes Bayerntől, és minden bizonnyal külföldön folytatja pályafutását.

Stefan Effenberg
A középpályás - aki sérülése miatt ebben az idényben csak igen kevés mérkőzésen játszott - már tudja, hová igazol, de még nem akarja nyilvánosságra hozni. Mint hangoztatta, egyelőre elég, ha csak a családja tudja hol folytatja. Előbb azonban történelmet szeretne írni a Bayernnel: célja, hogy sorozatban negyedszer is megnyerje a bajnokságot, mert ez még egy csapatnak sem sikerült a Bundesliga történetében.

Effenberg iránt, aki eddig mindössze két évig (1992-től 1994-ig) légióskodott az olasz Fiorentinánál, több klub érdeklődött Angliából is, ám legutóbb a spanyol Atletico Madriddal tárgyalt.

Carsten Jancker, a válogatott csatára már a téli holtszezonban szeretett volna a Hertha BSC-hez (Király Gábor és Dárdai Pál csapatához) szerződni. A játékos ugyanis folyamatos játéklehetőséget akar, - erre a Bayernben nincs lehetősége - mert csak így van esélye a világbajnoki keretbe bekerülnie.

Minden igyekezete ellenére azonban úgy tűnik, csak a következő idénytől tudja áttenni székhelyét Berlinbe. A klub és a játékos anyagi álláspontja jelenleg igen messze áll egymástól, és Dieter Hoeness, a jelenleg Spanyolországban edzőtáborozó berlini együttes menedzsere is csak a következő szezontól számol Janckerrel.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25