Beckhamnek nem elég a heti 90 ezer font

Megkapta végleges szerződéstervezetét a Manchester Unitedtől David Beckham. Ám hiába a heti 90 ezer fontos (40 millió forintos) összeg, az angol labdarúgó-válogatott csapatkapitánya így is elégedetlen az abban szereplő összeggel.
Hiába áll az angol labdarúgó-bajnokság első helyén a Manchester United, a csapat hívei nem tudnak őszintén örülni. Ugyanis a klub vezetése és a csapat legnagyobb sztárjának tartott David Bechkham, még mindig nem tudott dűlőre jutni a játékos szerződésével kapcsolatban.

A vezetők már a karácsonyi ünnepek előtt eljuttatták tervezetüket a játékoshoz, ám választ még mindig nem kaptak. Angliai információk szerint Beckham - akinek szerződése 2003 nyarán jár le -, heti 100 ezer fontos fizetést akar kicsikarni, és szeretné elérni, hogy a személyéhez kapcsolódó marketingjogokkal is ő rendelkezzen.

Ezzel szemben a világ leggazdagabb klubjának tartott MU, öt évre heti 90 ezer fontos fizetést ajánlott, és a marketingjogok is maradnának a klub tulajdonában, ám Beckham ezekből részesedést kapna. Bíznak benne, hogy a gyerekkora óta, a csapatért élő játékos - aki egyébként az angol válogatott jelenlegi csapatkapitánya is - előbb utóbb elfogadja ezeket a "szerényebb" feltételeket is.

Akárhogy is dönt azonban a 26 éves játékos, döntése rekordot jelent. Amennyiben marad, ő lesz a United történetének és Angliának a legjobban fizetett labdarúgója. Ha viszont nem sikerül megegyezni a tavaly a FIFA World Player -választásán a harmadik helyen végzett játékossal, úgy minden bizonnyal 2002 nyarán - amikor még él a szerződése - világrekordnak számító összegért válnak meg tőle.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04