Jolán
2 °C
4 °C

Ismét élen az Inter

2002.01.20. 18:54
A Parma 2-0-s legyőzésével ismét a bajnoki tabella élére állt az olasz labdarúgó bajnokságban a Inter. A címvédő, eddigi éllovas Roma Udinében játszott döntetlent, míg a "nagy csapatok" közül egyaránt magabiztosan diadalmaskodott a Juventus és a Lazio is.
Ismét a bajnoki táblázat élére ugrott az Inter. A milánói kék-feketék ezúttal az idei szezonban igencsak gyengélkedő, és ezúttal a kiesés elkerüléséért küzdő Parmát verté magabiztosan 2-0-ra. A hazaiak már a harmadik percben megszerezték a vezetést, miután Vieri tizenhat méteres lövése kipattant Freyről, ám a vendégek szerencsétlenségére a védő Sensiniről saját kapujába pattant a labda. A mérkőzés hátra lévő részében is fölényben játszottak a házigazdák, de győzelmüket csak a hajrában tudták bebiztosítani- Vieri a 84. percben 20 méterről lőtt a hálóba.

A hajrában mentett pontot a Roma

Az Inter bajnoki első helyéhez természetes a Roma idegenbeli döntetlenje is szükség volt. A tavalyi bajnok azonban aligha lehet boldogtalan az Udinében játszott 1-1-miatt. A gólnélküli első negyvenöt percet követően a hazaiak a második játékrész második percében Di Michele révén szerezték meg a vezetést. A bordó-sárgák mindent egy lapra feltéve rohamoztak, és nyolc perccel a lefújás előtt siker koronázta próbálkozásaikat- Batistuta mentett pontot a fővárosiaknak. A hajrában még megszerezhette volna győzelmet az Udinese, ám Antonioli megfogta a hazaiak büntetőjét.

Kitéses Lazio-győzelem

A további mérkőzésekről elmondható, hogy a "nagy csapatokat" ezúttal nem tudták meglepni ellenfeleik, valamennyien begyűjtötték a három bajnoki pontot. Különösen a másik római gárda, a Lazio remekelt, az égszínkékek parádés játékkal, 5-0-ra verték a Perugiát. A hazai labdarúgók igazságosan megosztoztak a találatokon, hiszen valamennyi találatot öt különböző játékos jegyzett.

Eredmények:

Lazio-Perugia 5-0 (2-0)
gólszerzők: S. Inzaghi (9.), Claudio López (32.), Fiore (52.), Stankovic (57.), Paolo Negro (63.)
Bologna-Chievo 3-1 (1-0)
g: Zauli (40., 93.), Cruz (70.) illetve Beghetto (73.)
piros lap: D,Anna (57., Chievo)
Internazionale-AC Parma 2-0 (1-0)
g: Sensini (3., öngól), Vieri (84.)
Juventus-Atalanta 3-0 (2-0)
g: Tacchinardi (34.), Trezeguet (39., 73.)
Lecce-Piacenza 0-0
Udinese-AS Roma 1-1 (0-0)
g: Di Michele (47.), illetve Batistuta (82.)
Verona-Venezia 1-0 (1-0)
g: Oddo (16.)
Brescia-Torino 1-2 (0-0)
gólszerzők: Yllana (52.), illetve Ferrante (83.), Vergassola (87.)
A bajnokság élcsoportja:
1.Inter 41, 2.Roma 40, 3.Juventus 37, 4.Chievo 33 5.Milan 31 6.Bologna 31 7.Lazio 28 8.Verona 28

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?