A Kaposvár a teremtorna negyedik döntőse

Meglepetésre, de teljesen megérdemelten nyerte a teremlabdarúgó-bajnokság zalaegerszegi csoportját az NB I/B-s Kaposvári Rákóczi. A somogyiak győzelmükkel - a Debrecen az FTC valamint a Haladás után - negyedikként biztosították helyüket a dunaújvárosi hatos döntőben. A torna másik szenzációját az MTK szolgáltatta: a listavezető nyeretlenül végzett a csoport utolsó helyén.
A teremlabdarúgó-bajnokság zalaegerszegi selejtezőjének vasárnapi csoportjában két NB I-es csapat, az MTK és Matáv-Sopron valamint két NB /B egyesület, a Nyugati csoportban jelenleg második Marcali és a hatodik Kaposvár mérte össze erejét. Az első forduló mindjárt meglepetéssel indult, hiszen mind a két magasabb osztálybeli gárda verséggel rajtolt. A Kaposvár Fintának nem sokkal a lefújás előtt lőtt góljával a Sopront gyűrte le 3-2-re, míg a másik összecsapáson a Marcali az első osztályú bajnokság őszi elsőjét, az MTK-t verte 4-2-re.

Kaposvári parádé a listavezetőnek

A második kör első mérkőzése az első fordulót idézte, ahol a Marcali valóban fantasztikus kezdéssel rukkolt elő: öt perc után Farkas I és Bozsó találatával 2-0-ra elhúztak. A soproniak még idejében ébredtek, és Nagy Tamás és Bausz révén sikerült döntetlenre menteniük a félidőt. A második játékrészben már óvatosabban játszottak a csapatok, így a támadók is kevesebb veszélyt jelentettek a kapukra. Mindössze egy találat esett ebben a játékrészben, Bócz talált be a marcaliak kapujába- három ponthoz juttatva ezzel a Matáv-Sopron gárdáját (3-2).

Remek mérkőzést és igazi futballiskolát hozott, az MTK és Kaposvár összecsapása. A somogyiak zöld-fehérek végig parádésan játszottak, és ízelítőt adtak a kispályás játék szépségeiből a nagypályás listavetőnek. Előbb Tóth Balázs lőtt az elvetődő hajdú mellett rövid felső sarokba, majd egy sakk-matt helyzetig kijátszott akció végén Rajczi gurított az egykori válogatott hálóőr lába között a hálóba. A kaposváriaknak még az is belefért, hogy Marcsek mellé lőjön egy büntetőt, hiszen a gólkirályi címet is elnyerő Rajczi második találatával, végül könnyedén 3-0-ra nyertek.

Nyeretelnül zárt az MTK

Az utolsó fordulóban elsőként a két első osztályú gárda lépett pályára. A találkozó előtt már biztos volt, hogy a budapesti kék-fehérek már nem lehetnek torna győztesei, míg a soproniak számára csak egy nagy gólarányú győzelem jelentett volna reményt az első helyhez. Az egyébként is halovány Matáv-remények azonban már a 14. másodpercben elillantak, hiszen Illés Béla találatával a MTK jutott előnyhöz. A továbbiakban gyenge színvonalon csapongó játékot láthatott a publikum, az egyetlen látványos esemény a találkozó hajrájában lőtt soproni gól volt (1-1).

A torna döntőjét az előzetes várakozásokra alaposan rácáfolva, a két NB I/B-s gárda vívta. A kaposváriak azzal a megnyugtató érzéssel kezdték az utolsó 24 percet, hogy továbbjutásukhoz elegendő a döntetlen is. A marcaliak is jól tudták ezt, és mindjárt a mérkőzés elején támadólag léptek fel. Nem is eredménytelenül, hiszen Máté Péter felsősarkos bombájával a vezetést is megszerezték.

A Kaposvár jutott a hatos döntőbe

A kaposváriak egy kavarodás után egyenlítettek: Mező lőtt egy lepattanó labdát a sarokba. A második játékrészben Dárdai Balázs kiállítását követően előnybe került a marcali, ám a lehetőséget nem sikerült kihasználniuk. Sőt, Finta remekül vett át egy átadást a büntetővonalon, majd nagy gólt lőtt a felső sarokba. Az utolsó percben még egyenlített Máté, ám ez a végső sorrendet már nem befolyásolta: a Kaposvár veretlenül, 7 ponttal jutott be a dunaújvárosi fináléba (2-2).

Eredmények:
1. forduló:
Kaposvár-Sopron 3-2 (1-1)
Marcali-MTK Hungária 4-2 (2-1)
2. forduló:
Sopron-Marcali 3-2 (2-2)
Kaposvár-MTK Hungária 3-0 (2-0)
3. forduló:
Kaposvár-Marcali 2-2 (1-1)
Sopron-MTK Hungária 1-1 (0-1)
A torna végeredménye: 1. Kaposvár 7 pont, 2. Sopron 4, 3. Marcali 4, 4. MTK 1
A torna gólkirálya: Rajczi Péter (Kaposvár) 3 góllal

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25