Furulyás és Szeiler menesztésével kezdődött
Az első meccsen a nagy reményekkel - nem titkoltan győzelmi szándékkal - érkező REAC szinte egy percig sem hagyott kétséget afelől, hogy jobb a Kaposvárnál. 3-0 lett a vége. A másik trió küzdelme rögtön rangadóval indult, hiszen a Ferencváros a Debrecennel találkozott, vagyis ez volt az egyetlen olyan találkozó, amelyiken a két élvonalbeli gárda játszott.
A Fradi szurkolótábora kezdetben korántsem a meccsel foglalkozott, hiszen Furulyás és Szeiler távozását követelték. Aztán az újonnan megszerzett Szili - tavaly a Vasassal az első lett, és a torna legjobbjai is - vezetéshez juttatta a zöldeket. Kiss még egyenlített, ám Horváth és Balogh következett, a Loki erejéből pedig csak a szépítésre futotta.
Csank megfricskázta a Fradit
|
Az utolsó meccsen amennyiben a Siófok két vagy több góllal veri a Debrecent, akkor a Balaton partiak játszanak a szombathelyiekkel, nem pedig a Ferencváros. A Siófok két gyors góllal kezdett, de Bajzát szépített, és ez az eredmény azt jelentette volna, hogy a Fradi a döntős. Böőr azonban - alighanem - Csank János legnagyobb örömére a saját kapujába talált, ezzel pedig a Fradi csak a harmadik helyért játszhatott.
Bronzérmes a Ferencváros
A kisdöntőben a zöld-fehérek ismét hátrányba kerültek, ám ezúttal remek játékkal fordítottak - szem elé helyezték a szépséget is, Gera nagyszerű gólt lőtt - és megérdemelten lettek bronzérmesek.
A fináléban a Haladás jutott előnyhöz, ám Kovács Péter büntetőből egyenlített, hogy aztán Leandro ismét az élvonalbeli együttesnek szerezzen vezetést. A Siófok támadott, a Haladás biztosan őrizte az előnyét, és alighanem meg is tartotta volna, ha nincs egy fatális hiba.
Filipovics végzetes hibája
Három másodperccel a vége előtt, amikor már a Csank-tanítványok is a végét várták Filipovics - gyaníthatóan időhúzási célból - a palánkra bombázott egy labdát, amelyik megtréfálta a torna legjobb kapusának választott Takácsot, és a hálóba perdült. Hihetetlen jelenet - egyszersmind döbbenetes fegyelmezetlenség - volt. Filipovics és valamennyi Haladás-játékos a fejét fogta.
A büntetőpárbajban Schultz a Siófokot juttatta vezetéshez, ezt Alex a második párban "eltüntette", ám a következő két pár tagja egyaránt hibáztak. Ezek után Szentes Lázár megadta a javításra az esélyt Filipovocsnak, de a szerb csatár nem élt vele, mellé lőtt. A másik oldalon László nem hibázott, és a Siófok története során harmadszor lett a legjobb. Igaz először másodosztályúként. (Csank János másodszor segítette első helyhez csapatát.) A győztes hatmillió forintot kapott, a szombathelyiek - elsősorban Filipovics hibájának köszönhetően - négyet vihettek haza.
Gera a legjobb
Filipovics a gólkirályi címmel - Kovacsiccsal együtt - vigasztalódhatott. A torna legjobb játékosa Gera Zoltán lett, a legszebb magyar focistát is kiválasztották, a nagyatádi idegenvezető, Beck Henrietta nem talált legyőzőre ebben a kivételes versenyben.