Szenvedett, de nem kapott ki a Roma
|
Így menekült meg az első hely is. A Juventus ugyanis simán verte 3-0-ra a Leccét, a déliek az edzőváltás ellenére vegetálnak. A torinóiak jobb gólarányuknak köszönhetően átvették volna a vezetést.
A Juventus célba vette az első helyet
Ha mindez nem is sikerült, a második helyre azért odaértek, mert a második torinói csapat kikaparta Nedvedéknek a gesztenyét. Gól nélküli meccset játszottak az Inter otthonában, ez pedig egyszersmind azt jelentette, hogy az Inter visszacsúszott a harmadik helyre.
A Lazio az esti rangadón már foltokban emlékeztetett régi önmagára, de a hosszabbításban hihetetlenül szerencsétlen góllal egyenlített a Milan. Kaladze Sevcsenko hátára fejelte a labdát, onnan felperdült, a menteni igyekvő Sztankovics a lécre továbbította, onnan pedig bepattant. A Milan így is nehéz helyzetben van a BL-t illetően, de ha a sérültjei visszatérnek, megtáltosodhatnak.
|
Megtáltosodott a Parma
Mindeközben a kiesés ellen rohamléptekkel menekülő Parma a Bresciát ütötte ki - Baggio nélkül nagyon nehéz helyzetbe került a kék-fehér csapat, a bennmaradásért igencsak meg kell küzdeniük -, a sereghajtó Venezia Bolognából távozott "pontosan." Udinében nem találtak a kapuba a csatárok.
- Balatonfűzfő, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Debrecen, Ispotály utca 22.
- Alapterület 73 m2 Szobák 1+3 db Vételár 46,4 M Ft
Rovataink a Facebookon