Újonc a kezdőcsapatban
Gellei Imre szövetségi kapitány egy újoncot is avatott, az újpesti Korolovszky Gábor elsőször mutatkozhatott be a nemzeti tizenegyben.
Kezdés után a mieink ragadták magukhoz a kezdeményezést, és már a harmadik percben megszerezhették volna vezetést, de Waltner fejes mellé szállt. Öt perccel később Kenesei került helyzetbe, ám a tizenhatosról leadott lövését blokkolták a védők.
Kimardtak a helyzetek
A Gellei-csapat mezőnyfölényben játszott, ám - ahogyan már megszokhattuk- a befejezéseknél mindig becsúszott egy-egy bosszantó hiba. Tíz perccel a félidő vége előtt azonban a kihagyott helyzetek majdnem megbosszulták magukat. N'Kufo tört egyedül kapura, ám elügyetlenkedte a ziccert, és Babos hárítani tudott.
Három perc alatt döntöttek a svájciak
|
Szünetben cserékre szánták el magukat a kapitányok, így Gellei Imre is, aki játéklehetőséget adott Böőrnek, Győrinek és Gerának is. A változtatások a svájciak számára sikerültek jobban, mivel már az 53. percben megszerezték a vezetést. Magnin szerelte erőszakosan Bárányost a magyar térfél közepén, majd az elmélázó és szabálytalanságot reklamáló védők közül kapura tört,, és 15 méterről a jobb alsó sarokba lőtt (0-1).
Egy perc múlva egyenlíthetett volna a magyar csapat, ám Győri lövését a gólvonalon hárította svájci kapus. És ahogy már ilyenkor szokott- az egyik oldalon kimaradt a lehetőség, a másik oldalon viszont nem hibáztak csatárok. Az ellenakciónál ismét Bárányos vesztette el a labdát, N'Kufo beadott és a mintaszerűen érkező Yakin az ötösről a hálóba bólintott (0-2).
Szépítés a hajrában
A hátra lévő időben megpróbált némileg javítani gyászos produkcióján a magyar csapat, de csak a 82. percben tudott szépíteni. Bárányos szabadrúgását Győri fejelte vissza, és Gyepes ugyancsak fejjel az ötösről a gólvonal mögé bólintotta a labdát (1-2).
Nyeretlenül utolsó a válogatott
A válogatott így második mérkőzését is elveszette Limassolban, így nyeretlenül a négyes torna utolsó helyén zárt 1-4-es gólkülönbséggel.
|
- Budapest, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, III. kerület Héthalom utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon