Elhunyt az Aranycsapat középcsatára

Már csak hárman maradtak.

Grosics, Puskás és Buzánszky. Az "Öreg", Hidegkuti Nándor is elköltözött az Aranycsapat tagjai közül.

Szépen, csendben.

A sors furcsasága, hogy a válogatott két újabb vereségét megélte, jeles győzelmekben az utóbbi időben már nem volt része. Hidegkuti 1922. március harmadikán született, édesapja világháborús hős, díszpolgár volt, megkapta a vitézi címet. Édesanyja gyárigazgató, majd később élmunkás.

Pályafutását a Herminamezei AC-ben kezdte, majd az MTK-ban folytatta. A válogatottban '45 szeptember harmincadikán mutatkozott be a legendás, technikailag tökéletesen képzett középcsatár, a románok elleni 7:2-es diadalból két találattal vette ki a részét.

Összesen hatvannyolcszor kapott helyet a nemzeti tizenegyben, 39 gólt lőtt.

Az 52-es helsinki olimpián győztes magyar csapat tagja volt.

Legemlékezetesebb mérkőzését 53. november huszonötödikén játszotta, amikor válogatottunk 6:3-ra nyert a Wembleyben. (Később az Évszázad Mérkőzése büszke címet érdemelte ki ez a találkozó.) Hidegkuti már az első percben eredményes, hogy aztán még kétszer vegye be a hazai pályán akkor már kilencven éve veretlen angolok hálóját. Hidegkuti a mezőny legjobbjának bizonyult.

Rá egy évre, a visszavágón a 7:1-es sikerből is kivette a részét, egy gólt lőtt.

Az '54-es világbajnoki döntőn is játszott, a negyeddöntőben Brazília, az elődöntőben a világbajnoki címvédő Uruguay ellen is gólt lőtt, a németek elleni első meccsen is kétszer volt eredményes, a fináléban - ugyancsak a németek ellen - azonban nem lőtt gólt. A tények ismertek: 3:2-re veszítettünk.

Hidegkuti ezek után még négy évig volt tagja a csapatnak - társaival ellentétben neki meg sem fordult a fejében, hogy elhagyja Magyarországot -, utolsó mérkőzését Mexikó ellen játszotta, 4:0-s győzelemmel köszönt el a címeres meztől.

Hidegkuti 59-től edzősködött, és páratlanul sikeres pályafutását a kispadon is folytatta. Az olasz Fiorentina együttesével KEK-et nyert 61-ben, a Győr edzőjeként bajnoki címet szerzett, 64-ben a BEK elődöntőjében bukott el. Ezek után volt a Tatabánya, az MTK és az Eger edzője is. Egyiptomban a hetvenes évek elején ő teremtette meg a sportág alapjait, hiszen hét évig ő irányította a szakmai munkát az Al-Ahly csapatánál.

Mindeközben nem törte meg, hogy fiatalon elveszítette gyerekeit - fia infarktust kapott, lányát a gyomorrák támadta meg -, a kór azonban pár éve térdre kényszerítette.

Súlyos betegséggel küszködött, de emelt fejjel viselte, hogy kórházban kell töltenie a napokat.

Szellemileg ép volt, a nyolcvanadik születésnapját viszont már nem ünnepelheti a régi társak körében. A sors már nem adta meg neki ezt az örömöt, két és fél héttel a jeles évforduló előtt, a Kútvölgyi kórházban a szíve felmondta a szolgálatot.