Nem teremtenek divatot a kameruniak a vb-n

Már kilencven nap sincs hátra a május 31-én kezdődő koreai-japán közös rendezésű világbajnokságig. A FIFA illetékeseinek döntése értelmében a vb-k történetében először lesz a doppindellenörzés során vérteszt is. Szintén a nemzetközi szövetség határozata alapján, a kameruni válogatott nem játszhat az Afrika Kupán megcsodált ujjatlan mezében. Miközben a szervezők mindent megtesznek a biztonságos lebonyolítás érdekében, az argentin játékosok éppen saját szurkolóiktól féltik csapatukat.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szervezőbizottsága nem engedélyezi az idei Afrika Kupát megnyerő, és a tornán végig ujjatlan mezben szereplő kameruni válogatottnak ezt az újfajta módit a világbajnokságon. A testület nem indokolta meg a döntését, melyet nem fogadtak kitörő örömmel az afrikai országban.

Először lesz vérteszt a vb-n

Ugyancsak a FIFA határozata alapján, az eddig bevált gyakorlatoknak megfelelően minden mérkőzés után csapatonként két-két játékost sorsolnak ki doppingellenőrzésre. Az azonban újdonságnak számít, hogy az illetékesek előzetes bejelentés nélkül, az edzéseken is tesztelhetnek. Szintén újdonságnak számít, hogy a labdarúgás történetében először a világbajnokságon a vérteszt is a doppingellenőrzés része lesz. Ez elsősorban a "legnépszerűbb" teljesítménynövelő szer, az EPO kimutatását segíti.

A résztvevő 32 válogatottaknak, tíz nappal a május 31.-i kezdés előtt kell leadnia a tornán résztvevő 20 mezőnyjátékos és a 3 kapus nevét. Változtatásra az első találkozó előtt 24 órával lesz utoljára lehetőség, azonban erre csak orvosi igazolással van lehetőség. A testület ülésén arról is döntés született, hogy biztonsági okokból az edzésekre zárt kapuk mögött, kerül sor.

Az argentinok saját szurkolóiktól félnek

A végső győzelemre is esélyesnek tartott argentin válogatott két sztárja - Roberto Ayala és Kily Gonzalez - az országukban eluralkodott erőszakhullám megfékezésére kérik hazájuk kormányát. A spanyol Valenciában szereplő játékosok, úgy gondolják, ha arra van szükség, drasztikus eszközökkel is, de megkell fékezni a rendbontókat.

Véleményük szerint az emberek félnek kimenni a meccsekre és könnyen előfordulhat, hogy a sorozatos botrányok miatt, felfüggesztik a bajnokságot. Az országban kialakult katasztrofális gazdasági helyzet miatt az emberek a futballban keresik a boldogságukat, azonban a két játékos attól tart, a nagy lélektani nyomás a felkészülés rovására mehet.

A japán rendőrség is készül

A japán rendőrségen biztos nem fog múlni a labdarúgó-világbajnokság biztonsága. A biztonsági emberek ál-huligánok segítségével gyakorolják a rendbontók megfékezését. A gyakorlatok során a szurkolókkal történő összecsapástól kezdve, a pokolgépes merényletek megakadályozásáig minden eshetőségre felkészülnek.A japán szervezők 18.5 millió dollárt fordítanak a Dél-Koreával közösen rendezendő vb biztonságos lebonyolítására.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19