Az OTP és a MOL is beszáll az Újpestbe

Újabb két szponzori szerződést kötött az Újpest labdarúgócsapata: a jövőben az OTP Bank és a MOL Rt is támogatni fogja a futballklubot. Konkrét számokról nem esett szó, az érintettek mindössze annyit árultak el, hogy jelentős összeggel szponzorálják a lila-fehér egyesületet.
A vasárnapi Újpest-Haladás labdarúgó-mérkőzés előtt sajtótájékoztatót tartott a lila-fehér klub vezetősége, ahol bejelentették, hogy a héten két új szponzori szerződést kötöttek, melynek értelmében a MOL és az OTP Bank jelentős összegekkel fogja támogatni a labdarúgócsapatot.

Gyulay Zsolt, az Újpest FC Kft. ügyvezető igazgatója a hosszú távú megállapodások pénzügyi hátteréről nem kívánt érdemben nyilatkozni: mint mondta, azt az érdekeltek üzleti titokként kezelik.

A MOL képviseletében Felkay György, a MOL kommunikációs igazgató szintén elhárította kérdést, és nem kívánta elárulni, mekkora összegekkel szponzorálják az újpesti labdarúgókat. "Magyarországon ezek a pontos adatok a sportban még nem publikusak, és mi e tekintetben nem akarunk úttörők lenni Vártuk a megfelelő alkalmat, s úgy gondoljuk, hogy ez a labdarúgásban most érkezett el számunkra. Az Újpest az a csapat, amelynek játéka a jövőbe mutat, ezért döntöttünk a támogatása mellett"- magyarázta Felkay.

Ugyanakkor felvetődött, hogy van-e kapcsolat a támogatások ténye és aközött, hogy a Magyar Fejlesztési Bank a közelmúltban 500 millió forint értékben üzletrészt vásárolt az Újpestben. Különösen azért érdekes a párhuzam, mert mint közismert, a MOL-ban az állam részvényein keresztül komoly befolyással bír, az OTP-ben pedig aranyrészvénnyel (amely a legfontosabb döntésekben ad beleszólási lehetőséget) rendelkezik.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19