Az időjárás nem fogadta a kegyeibe a csapatokat, hiszen nagy szél és hózápor valamint jégeső várta a feleket. Az első félidőben nem is akadt említésre méltó helyzet. Illés azonban egy kemény belépő során megsérült, és le kellett cserélni. A ZTE ezzel még nagyobb esélyt kapott, és ki is használta.
Kenesei szögletét Molnár Balázs fejelte a kapuba. A Spanyolországot is megjárt játékos lényegében csak biztosított, valószínűleg érintés nélkül is bement volna a labda Hajdu kapujába. Ezek után is támadásban maradtak a hazaiak, és hamarosan Kenesei ért el gólt ugyancsak egy pontrúgás után. Ő Egressy szögletét csúsztatta meg a rövid oldalon, és Hajdu tehetetlen volt.
Az MTK észhez tért némiképp a hajrára - az idő azonban ekkor megint elromlott -, de Branezac nagy helyzetben hibázott, így a bajnoki cím nagy várományosának újabb kudarccal - immár a harmadikkal - kellett beérnie.