Vádemelési javaslat az olimpia bajnok ellen

Három év nyomozás után vádemelési javaslatot tett a rendőrség Kispest-Honvéd futballcsapatának volt elnöke, Komora Imre ellen. Az egykori olimpiai bajnok futballistát, a Honvéd volt edzőjét hűtlen kezeléssel gyanúsítják - adta hírül a Magyar Hírlap. Az ügy főszereplője mégsem ő, hanem Pintér László menedzser, aki a rendőrség szerint mintegy 75 millió forinttal károsította meg a klubot.
Az ügy '99 nyarán indult, amikor Bárányos Zsolt, a Kispest volt futballistája 50 ezer dollárját kereste a Honvéd vezetésén. Bárányos szerint neki ez az összeg a szerződése szerint járt, de nem kapta meg.

A kifizetett vételár kétharmada tűnt el

A sajtó nyomozni kezdett az ügyben, és hamar kiderült: más zavaros ügyek is vannak az egykori elitklubnál. Tóth Mihály ugyanis egy évvel korábban a Metz csapatához szerződött. Akkor általános meglepetést keltett, hogy a francia liga második helyezett egyesületéhez került egy olyan támadó, aki csupán a korosztályos válogatottig vitte. (Tóth nem is váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hazatért.)

A franciák ettől függetlenül kifizették őt, ám feltehetően mit sem sejtettek arról, hogy az előre megnevezett 3.3 millió frankos vételárnak csak egy része - pontosan a harmada - került a magyar klubhoz. A többinek, vagyis 2.2 milliónak, ami akkori árfolyam szerint forintban 75 millió - nyoma veszett.

Komora ártatlanságát hangoztatja, a menedzser beteg

Immár egyre erősebb a gyanú: Pintér László menedzser számlájára került a könyvelésből hiányzó pénz, aki annak idején - zavarában - a Nap-keltében ("itt van a zsebemben") mindezt be is vallotta. A rendőrségi vizsgálat a gyanút igazolta, mivel a számlát, ahol a pénz nyugszik, ő nyitotta.

Pintérnek akkortájt bevonták az útlevelét, ám hónapokkal később visszakaphatta, és Belgiumba távozott, ahol jelenleg is tartózkodik, a hírek szerint betegen. Komora mindeközben Magyarországon lemondott vezetői pozícióiról, ám mindvégig ártatlanságát hangoztatta, és most sincs másként.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47