BRFK: Simon viselkedésével hozzájárult a történtekhez

Simon Tibor vasárnap hajnali brutális verésének kapcsán a Budapesti Rendőr-főkapitányság is véleményt nyilvánított. Kihívó kötekedő viselkedése hozzájárult a történtekhez, mondták. Emellett azt is hangsúlyozták, hogy az ügyben gyanúsított rendőr nem tagja a kapitányságnak. A Fradinál eközben gyertyás imára kérik a szurkolókat.
Simon Tibor, a Sopron labdarúgó csapatának vezetőedzője kihívó, kötekedő magatartásával némileg maga is hozzájárult a vele történtekhez vasárnap hajnalban - erről Jakab Géza dandártábornok, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese beszélt kedden sajtótájékoztatón, újságírói kérdésre válaszolva.

A készenléti rendőrség tagja az egyik gyanúsított

Jakab Géza hangsúlyozta, hogy az ügyben gyanúsítottként kezelt rendőr nem a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) dolgozója, hanem a készenléti rendőrség állományába tartozik.

Petőfi Attila, a BRFK életvédelmi osztályának vezetője az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy a szórakozóhely biztonsági szolgálatát alkalmilag foglalkoztatott, egymást például edzőteremből ismerő emberek látták el, akiknek éjszakánként 5-10 ezer forintot fizettek.

A biztonságiak nem védtek - vertek

A biztonsági embereknek azt lett volna a feladatuk, hogy a verekedőket szétválasszák, de ők a két összeszólalkozó asztaltársaság egyikének a pártjára álltak.

Közölte azt is, hogy portaszolgálaton dolgozók között voltak még rendőrök, szintén a készenlétiektől. Esetleges érintettségükről a BRFK illetékese nem tudott beszámolni, mivel az ügyet az Fővárosi Ügyészség Nyomozó Hivatala vizsgálja.

A játékosok és az edzők is gyertyát gyújtanak Simonért
A Ferencváros azzal a kéréssel fordul minden szurkolóhoz, hogy a szerdai FTC-Győr mérkőzést követően gyújtsanak egy szál gyertyát Simon Tibor felgyógyulásáért. A találkozó lefújását követően a két csapat valamennyi játékosa, vezetője, edzője egy-egy gyertyát gyújt majd meg, ezzel is kifejezve a közös reményt, hogy Simi megnyeri élete legnagyobb csatáját, és gyógyultan térhet vissza közénk.

A játékosok és a vezetők azt kérik a szurkolóktól, hogy a mérkőzés után maradjanak a helyükön, és nézzék végig a közös gyertyagyújtást, ami egyben demonstráció is az értelmetlen, és megmagyarázhatatlan brutalitás ellen.

Kérik, hogy meggyújtott gyetyákat a járda szélére helyezzék el, hogy az esti szürkületben több ezernyi gyertya szegélyezze azt a stadiont, melyben Tibor megannyi örömet szerzett nekünk az elmúlt évtizedekben. Kérünk tehát mindenkit, hogy fejezze ki szolidaritását a kórházi ágyon életéért küzdő Simivel, illetve tiltakozzon az erőszak ellen.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

47 perce

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58