Önmagát rúgta ki Bognár az MTK-tól

Szerda reggel megtörtént a tizennegyedik edzőcsere a magyar élvonal idei évében. Bognár György saját maga kérte felmentését a vezetőedzői posztról, miután az MTK kedden a Haladás ellen 3-0-s vereséget szenvedett. Utóda Popovics Sándor lesz, aki 94-ben már betöltötte a szakvezetői posztot, ám akkor kiesett a csapat első osztályból. Az MTK előnye jelenleg hét pont a második ZTE-vel szemben.
Bognár György tavaly május elsején vette át a vezetőedzői posztot korábbi csapatánál. Pölöskei Gábor akkor túlságosan védekező felfogásban játszatta csapatát. Bognár lendületet hozott, néhány meccset nyert is, de összességében nem tudott segíteni a kék-fehéreken.

A belga Geellel is kiesett

Az idei szezonban aztán siker koronázta ténykedését. Az MTK huszonkét forduló után tizenegy ponttal vezetett a bajnokságban, többen már el is könyvelték, ezt a bajnokságot már veszítheti el a Hungária körúti csapat. Tavasszal azonban elképesztő hullámvölgybekerültek Illésék. Ennek magyarázatát azóta sem sikerült kinyomozni, Bognár mindenesetre tiltakozott az ellen, hogy Ferenczi eladása lenne a kudarcok mögött.

Ettől függetlenül Ferenczit visszahozták a héten, a Haladás ellen már játszott is, de rúgást kapott, le kellett cserélni. Bognár a hatodik vereség után maga ajánlotta fel lemondását, nem várta meg, míg kirúgják. Utóda Popovics Sándor lett, akiről valamennyi magyar szurkolónak az jut eszébe: 94-ben vele esett ki az MTK. Akkor a jelenlegi szövetségi kapitány Gellei Imre menesztése nyolc meccsre kapott bizalmat, ám a "tűzoltómunka" nem sikerült, mert mindössze két pontot szerzett. Belgiumban az öt fős magyar légióval megerősített Geel együttesét sem tudta benntartani az első osztályban.

Popovics: erkölcsi kötelesség

Azóta is tartja azonban a kapcsolatot és a jó viszonyt az egyesülettel, Henk ten Cate Magyarországra hozatalában is szerepet játszott, emellett az utánpótlás nevelésben is segédkezik.

A nagy reményekkel Bajnokok Ligája ábrándokkal érkező holland tréner segítője lett, ám a tervek zátonyra futottak. Most azonban Popovics megkapta a bizalmat, és az MTI-nek kifejtette: erkölcsi kötelességnek érezte, hogy elvállalja a feladatot, noha még hároméves szerződés köti a Bredához, Henk ten Cate itt edző pillanatnyilag.

Az önbizalom visszaállítása

Elsődleges feladataként azt jelölte meg, hogy visszaállítsa a játékosok egészséges önbizalmát, és akkor meg lehet őrizni az egyre olvadó előnyt az üldözőkkel szemben és sikerül megnyerni a bajnokságot. Popovics hozzátette még: az őszi kiváló szereplésben a szerencse is közrejátszott.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31