Közfekiáltással újabb négy évre Johansson az elnök
A posztra az immár tizenkét éve elnöklő Johansson volt az egyetlen jelölt, így az AFP szerint hivatalos választási procedúrára nem is került sor, a svéd sportdiplomatának közfelkiáltással szavaztak bizalmat.
Platini bekerült, Bozóky kimaradt
![]() |
| Bozóky Imre az MLSZ elnöke |
Így továbbra is az orosz Vjacseszlav Koloszkov képviseli a kelet-európai régiót az UEFA végrehajtó bizottságában. Ugyancsak a vert mezőnyben végzett az előzetesen esélyesnek tartott Michal Listkiewicz lengyel, illetve Vlatko Markovic horvát szövetségi elnök.
Bekerült a vb-be még a franciák egykori Európa-bajnok és Aranylabdás labdarúgója, Michel Platini (őt tartják egyébként Johansson egyik lehetséges utódjának) valamint Angel Maria Vilar spanyol elnök, valamint a török, az izlandi, a luxemburgi, viszont kimaradt az orosz, és a svájci jelölt.
A kongresszussal egy időben folyik a 2008-as Európa-bajnoki pályázatok kötelező prezentációja, amelyen a magyar stand a többiekénél egy "hajszállal" nagyobb népszerűségnek örvend, talán azért is, mert az MLSZ egyedül kandidált a rendezésre.
- Fonyód, Bartók Béla utca 20.
- Alapterület 48 m2 Szobák 2 db Vételár 35,5 M Ft
- Budapest, XIII. kerület Szegedi út 53.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár

Rovataink a Facebookon