Erzsébet
1 °C
4 °C

Az utolsó forduló dönt Olaszországban

2002.04.28. 18:51
A jövő héten, az utolsó fordulóban dől el az olasz labdraúgó bajnoki cím, mivel vasárnap mind a három, az elsőségért még versenyben lévő együttes egyaránt diadalmaskodott a vasárnapi játéknapon. A záró körben a 69 pontos Inter a Lazio, a 68 pontos Juventus az Udinese, míg a 67 pontos Roma a Torino ellen játszik idegenben.
Akár a bajnoki címet is ünnepelhette volna az Inter labdarúgócsapata az olasz bajnokság 33. fordulójában. Ehhez mindössze annyi kellett volna, hogy a milánói kék-feketék legyőzzék hazai pályán a Piacenzát, míg az ellenlábas Juventus ugyancsak hazai publikuma előtt vereséget szenvedjen a Bresciától.

Az elmélet Torinóban már hetedik percben megdőlni látszott, amikor is David Trézéguet megszerezte a Juventus számára vezetést. A 24 éves francia világ és Európa-bajnok csatár- aki épp a minap jelezte, hogy az ellenkező hírekkel szemben mégis mard a fekete-fehéreknél- a második félidőben Del Pieróval rendezett képzeletbeli góllövő versenyt. A "viadalt" végül a francia nyerte 3-2-re, ám del Piero sem lehetett elégedetlen, hiszen a Juventus kettőjük öt góljával végül 5-0-ra diadalmaskodott a kiesés ellen küzdő Bresciával szemben.

Ráadásként a milánói drukkerek nemcsak a vetélytárs győzelme miatt elégedetlenkedhettek, hanem kedvenceik teljesítményén is. Legalábbis egy óráig biztosan, mivel az Inter meglehetősen nyögvenyelősen tudta teljesítenie a kötelező penzumot: a 69. percig döntetlenre álltak a Piacenzával szemben. Ekkor Recoba betalált, majd tíz perc múlva Ronaldo is, így 3-1-re győztek igazolva a mondást: minden jó, ha vége jó.

Az hogy valóban jó lesz-e, vagyis megnyerik-e bajnokságot, csak a jövő héten derül ki, de az Inter-hívek reménykedhetnek: csapatuk egypontos előnnyel várhatja a táblázat élén az utolsó fordulót.

Nem adta még fel bajnoki álmait az AS Roma: a fővárosi bordó-sárgák legszebb napjaikra emlékeztető játékkal verték simán, 5-0-ra a z idei szezon meglepetésgárdáját a Chievót. Különösen Vincenzo Montella remekelt, a csatár 50 perc alatt klasszikus mesterhármassal bizonyította képességeit.

Eredmények:
Internazionale-Piacenza 3-1 (1-1)
gól: Cordoba (6.), Recoba (69.), Ronaldo (79.), illetve Matuzalem (36.)
Juventus-Brescia 5-0 (1-0)
g: Trezeguet (8., 75., 90.), Del Piero (71., 80.)
AS Roma-Chievo 5-0 (2-0)
g: Montella (24., 33., 50., a harmadikat 11-esből), Emerson (74.), Cassano (81.)
Atalanta-Perugia 2-1 (1-1)
g: Blasi (36., öngól), Zauri (68.), illetve Tedesco (15.)
Fiorentina-AC Parma 1-2 (1-0)
g: Adriano (3.), illetve Di Vaio (81., 91.)
Bologna-Lazio 2-0 (0-0)
g: Signori (50.), Pecchia (88.)
Lecce-Udinese 1-2 (0-0)
g: Giacomazzi (69.), illetve Di Michele (54., 88., a másodikat 11-esből)
Venezia-Torino 1-1 (1-0)
g: Maniero (8., 11-esből), illetve Galante (92.)
Verona-AC Milan 1-2 (1-0)
g: Mutu (27.), illetve F. Inzaghi (65.), Pirlo (82.)
Az állás: 1. Internazionale 69 pont, 2. Juventus 68, 3. AS Roma 67, 4. AC Milan 52 (44-33), 5. Bologna 52 (40-37), 6. Chievo 51

Az utolsó fordulóban az Internazionale a Lazio csapatához látogat, a Roma a Torino, a Juventus az Udinese otthonában lép pályára.
A további párosítás:
Brescia-Bologna
Chievo-Atalanta
Milan-Lecce
Parma-Venezia
Perugia-Fiorentina
Piacenza-Verona

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?