Muszbek: nem csak az MFB segítheti a futballt

Az államnak a Magyar Fejlesztési Bankon kívül több lehetősége is van, hogy elősegítse a magyar futball fejlődését - válaszolta érdeklődésünkre Muszbek Mihály, az MLL igazgatója. A futballvezető szerint az MFB-nek, a futballból történő esetleges kiszállása esetén az állam akár adókedvezményekkel, akár a szerencsejátékokból való nagyobb részesedéssel is támogathatja honi labdarúgást.
Még az év elején jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy a Magyar Fejlesztési Bank hússzázalékos tulajdonrészt szerezhet a labdarúgócsapatokban. A hír után megindultak a tárgyalások, sőt volt olyan csapat- az Újpest- ahol már a megállapodásig is eljutottak a felek.

Mi lesz az MFB-vel?

A választások után azonban a pénzügyminiszteri bársonyszék elsőszámú várományosa, László Csaba úgy nyilatkozott, hogy a Magyar Fejlesztési Bankot meg kell szabadítani a nem fejlesztési banki funkcióktól. László szerint a futballbefektetésekre például egyáltalán nincs szükség.

Elsődleges az utánpótlás

Muszbek Mihály a Magyar Labdarúgó Liga igazgatója mindenestre nem aggódik az esetleges változások miatt: "A Liga számára az elsődleges prioritást az utánpótlás nevelés jelenti. Számunkra a legnagyobb jelentősége a Bozsik programnak van, mert ez biztosíthatja hosszabb távon a labdarúgás fejlődését. A fiatalok után második legfontosabb feladatunknak a futball infrastruktúrájának javítását tekintjük, erre szolgál például a stadionrekonstrukciós program."

A csapatok tőkével való megerősítése csupán ezek után következik a képzeletbeli rangsorban. Ráadásként nem a liga áll kapcsoltban az MFB-vel, hanem a klubok tárgyalnak közvetlenül a bankkal a tulajdonvásárlásról.

Az államnak döntenie kell

Az igazgató szerint az államnak dönteni kell, hogy a futball fejlesztését olyan közcélnak tekinti, melyre jelentősebb összeget is áldozni hajlandó vagy sem. Az utóbbi esetben a sportág "önfejlődésére" kell számítani, amely azt jelenti, hogy a közeljövőben aligha lesz elmozdulás a világranglista alsóbb régióiból.

Ugyanakkor hozzátette, hogy nem csak az MFB-n keresztül tudja közvetett módon támogatni a labdarúgást az állam, hanem számos más módon is: így a szerencsejátékokból- totó, tipmix stb- származó bevételek nagyobb részének visszaforgatásával a sportba, a társasági- és forgalmi adójogszabályok kedvezőbbé tételével és jegyvásárlások támogatásával.

Muszbek hangsúlyozta, hogy a Liga nem kötődik egyik párthoz sem, ő személy szerint mind kormánypárti, mind pedig ellenzéki politikusokkal korrekt viszonyra törekszik. A leendő új kormányzattal folytatandó megbeszélést firtató kérdésünkre annyit mondott: "természetesen állunk a tárgyalások elé".

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25