Félórányi játék után aztán felpörögtek az események. Egy szögletet követően Tamási fejelte középre a labdát, az üresen hagyott Kovács pedig ballal pörgetett a jobb alsó sarokba. Öt percel később az addig észrevehetetlenül játszó Rósa adott remek passzt a kilépő Slonciknak, aki eltolta Turi mellett, érkezett Móri és nyolc méterről az üresen hagyott kapuba ívelt.
|
Újabb öt perc elételtével az előző gól szerzője Móri ívelt be jobbal balról, és a labda Kovácsot megint tisztán találta. A Franciaországból hazatért csatár pedig ilyen helyzetekben nem szokott hibázni, és szép mozdulattal fejelt a kapuba.
A második negyvenöt perc elején a bajnoki cím védője aktívabban kezdett, de nagyon úgy tűnt, mint ha csak Kenesei játszana teljes erőbedobással. Ez pedig a még csak alakulgató Újpest ellen is kevés volt. A legnagyobb lehetősége a gólszerzésre Vinczének volt, aki szabadrúgásból a kapufát találta el.
Öt perc volt hátra a találkozóból, amikor Vincze Ottó remekül indult be, Ljubojevics észrevette, átemelt a teljes újpesti védelem felett az egykori ferencvárosi kedvenc középre adott, érkezett Egressy és két lépésről az üres kapuba továbbított.
Az Újpest a második félidőben inkább a kontrákra koncentrált, és jelentős előnyének tudatában ez teljesen érthető volt. Az egerszegiek pedig - bár több kulcsjátékosukat is hiányolták - egyáltalán nem emlékeztettek tavalyi szezonban nyújtott teljesítményükre.
Az újpesti szimpatizánsok a találkozó után sem csapatukat ünnepelték, inkább a zalai szurkolókkal voltak elfoglalva. Futballkultúra Magyarországon 2002.
|
- Debrecen, Ispotály utca 22.
- Alapterület 46 m2 Szobák 1+1 db Vételár 31,5 M Ft
- Budapest, VIII. kerület Bíró Lajos utca 64.
- Alapterület 160 m2 Szobák 1+4 db Vételár 138 M Ft
Rovataink a Facebookon