Hurrá, focizunk

A Videoton-MTK mérkőzéssel kezdetét veszi az idei NB I-es szezon. A jól erősítő Fradi és Újpest egyértelműen célba vette az első helyet, a tavaly jelentős pontelőnyt elherdáló MTK ugyancsak fogadkozik, nem beszélve a története első bajnoki címét szerző ZTE-ről. A fogadkozás általános, ha viszont nem megy a játék, akkor az idény eleji formára hivatkozás kerül előtérbe.
Két hónapnyi szünet után végre újra láthatunk magyar focit, visszazökkenhetünk a magyaros tempóba, a magyaros vitákhoz, számolgathatjuk, hogy ki hányszor adta el a labdát tíz perc alatt, ki hányszor törte el. Élvezetes lesz, az biztos.

Noha pontosan tudjuk, hogy ettől függetlenül majd néhányan ki fogják emelni jobb híján a játék küzdelmességét, meg a lassan, de mindenképpen emelkedő színvonalat. Persze megint lesznek majd olyanok is, akik rögzített játékhelyzetről beszélnek, megbolondítva ezzel az egész úgynevezett szakmát, és nyilván olyanok is lesznek, akik - nem kizárólag kötelességből - Kriston beadását Beckham-szintűnek minősítik.

Jó lesz. Csak azt nem tudni, hányszor fogják még elsütni, hogy a világ labdarúgása rohamléptekben fejlődik - "megdöbbenve tapasztaljuk, hogy hol járnak" - nekünk pedig ideje felvenni a lépést, mert késő lesz. (Csak az a kérdés, miért kellett ennyi idő az észleléshez.)

Közben a bajnokság előtt már megtörténhetett, hogy pályaedzővé léptették vissza a bajnokcsapat edzőjét, mert nincsenek meg a megfelelő papírjai. A Videoton - magyar szinten - tehetséges csatára súlyproblémákkal küszködik, a nagy reményekkel érkező ugródeszkasablonokat emlegető külföldiek nyom nélkül tűntek el. (Pinte például eljutott arra a szintre, hogy már senkinek sem hiányzik.)

A futball viszont hiányozni fog, mert sem az edzőkben, sem a játékosokban nincs meg az önismeret, mert megmagyarázhatatlan módon figyelmen kívül hagyják az olyasfajta adatokat, mint például a futómennyiség, a technikai képzettség. Dumában viszont, hogy miért nincs is mindez meg - gyerekkor, satöbbi - nem vitás: ismét nagyot fognak az illetékesek alakítani. E tekintetben igen izgalmas idény következik.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25