Elmaradhat a magyar-spanyol válogatott meccs

Néhány órán át úgy tűnt, hogy a spanyol válogatott nem mer kiállni Magyarország ellen. Az egyik spanyol hírügynökség híre szerint a labdarúgó szövetség szervezési problémákra hivatkozva lemondta az augusztus 21-ére tervezett budapesti barátságos mérkőzést. Az MLSZ szerint a másfél éve lekötött meccs nem maradhat el. Az MLSZ pedig ezúttal sem tévedett: a spanyol szövetség munkatársai az Index kérdésére megerősítették, hogy Budapesten lépnek fel augusztus 21-én.
Puskás Ferenc április másodikán töltötte be 75. életévét, és a Magyar Labdarúgó Szövetség úgy gondolta, hogy második hazájának, Spanyolország vendéglátásával lehet méltóképpen megünnepelni a Real Madriddal BEK-győztes Puskást.

Perunak még fizetnek is, csak ne jöjjenek?

A spanyoloknak azonban az áprilisi időpont a közelgő világbajnokság miatt nem felelt meg, ezért a felek idestova másfél éve megegyeztek az augusztus 21-i, szerdai barátságos mérkőzésben. A válogatott ennek megfelelően is készült, a nézők is, hiszen ők is szeretnék látni a világbajnokságon a legjobb nyolc közé jutó együttes sztárjait.

Az EFE spanyol hírügynökség pénteken megjelent értesülése szerint azonban az ibériai együttes augusztus 21-én Perut fogadja La Corunában. A dél-amerikaiak 100 ezer dollárt kapnak a fellépésért. Ekkor mutatkozik be Inaki Saez új szövetségi kapitány. Elődje, Jose Antonio Camacho, aki a világbajnokságon a negyeddöntőig vezette a csapatot, július 2-án mondott le.

MLSZ: még folynak a tárgyalások

Szöllősi György a labdarúgó szövetség sajtófőnöke úgy tájékoztatta az Indexet, hogy a tárgyalások továbbra is folynak, és elképzelhetetlennek tartja, hogy egy másfél éve rögzített mérkőzést húsz nappal a megrendezés előtt lemondjanak. Információink szerint jogdíjvita van a háttérben.

Spanyol szövetség: jövünk!

Az Index kérdésére ugyanakkor a Spanyol Királyi Labdarúgó Szövetség szóvivője kijelentette: semmilyen akadálya nincs a spanyolok budapesti fellépésének. A szóvivő nem tudta megmondani, hogy a hírügynökség milyen információkra alapozhatta állítását.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31