A Zágráb sem játszhat hazai pályán
A történet egyáltalán nem evidens, de azért megoldható. Az ugyancsak európai újonc NK Zagreb korábbi gólkirálya, Olic nélkül nem keltette félelmetes csapat benyomását. A sztároknak kikiáltott játékosok, nem nyújtottak emlékezetes produkciót - és akkor még egy egyházi közlemény visszafogottságával fogalmaztunk. A találkozó végén ugyan fölénybe kerültek, ám egyébként összesen háromszor voltak veszélyesek - Ilics ekkor a helyén volt -, és az egerszegi védelem megingásait nem tudták kihasználni.
A horvát edző: a jobboldal sebezhető
Pontosan tudják, hogy ha a védelem gyermeteg hibákat vét, akkor nincs esélyük. Ha Kocsárdi viszont jobban játszik, mint itthon - Katalinic edző szerint ezen a poszton sebezhető leginkább a magyar csapat -, ha Urbán és Csóka biztosan áll majd a lábán, és ha a középpályások közül Ljubojevics ugyanolyan lelkes lesz, mint itthon hatvan percig, akkor nem érheti nagy baj a bajnokunkat. (Erőnlétben a hajrában érezhetően fölénk kerekedtek a múlt héten.)
A sikerhez persze mindez még nem lesz elég, mert a fegyelmezetlensége miatt sárgát begyűjtő, emiatt százezer forintra megbüntetett, és hétről-hétre javuló Vincze Ottó kiemelkedő játékára is szükség lesz. Valamint Babatiéra - aki védekezésben elsőrangú volt a Fradi-pályán -, és Kenesei gólerősségére is. Egyébként a ZTE formája Vinczééhez hasonló: vagyis javuló. Ha mérsékelten is, de javuló.
Az UEFA kupa-szereplés is a tét
Az NK Zagreb hívei ugyancsak a javulásban bíznak, ám ne feledjük, hogy a ZTE az elmúlt szezonban akkor sem esett kétségbe, ha netán hátrányba került. Ha Zágrábban is így lesz, akkor egy hét múlva a Manchester ellen próbálhatják ki magukat Egressyék. Majd pedig az UEFA kupában.
|
- Budapest, IX. kerület Máriássy utca 81.
- Alapterület 59 m2 Szobák 2+1 db Vételár 57,99 M Ft
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 124 m2 Szobák 2+3 db Vételár 94,99 M Ft
Rovataink a Facebookon