Kapufával kezdett a Manchester
Urbán Flórián a találkozó előtt elmondta, hogy ugyan a közönség show-műsorra készül, ők azonban nem fognak ehhez asszisztálni, mert mindenképpen meg akarják nyerni a meccset, még ha pontosan tudják is, hogy nem ők az esélyesek. Kocsárdi Gergely, a gárda csapatkapitánya is - akit kiállítottak a Zágráb elleni múlt heti meccsen - azt hangsúlyozta, hogy felszabadultan játszhatnak, hiszen számukra igazán nincs tét. Ilics messzebb ment "megütjük a MU-t" kijelentésével. Az angolok ellenben azt emelték ki, hogy komolyan veszik, és megnyerik a meccset.
|
Kenesei nagy helyzetét Blanc semlegesítette
A hetedik percben a ZTE kapott szabadrúgást az alapvonal mellől. Kenesei élesen lőtte középre, de Carroll biztosan fogta a labdát a berobbanó emberek elől. Két perc elteltével egy bedobást követően van Nistelrooy fordult kapura az ötös sarkán, lövésében azonban már nem volt erő, így Ilics könnyen felszedhette.
Két perccel az első negyedóra végén ismét Solkjaer került helyzetbe - röviden mentettek a védők -, pattogós lövését Ilics biztosan fogta. Tizenöt percet kihúzott a ZTE. Aztán Ljubojevics kevergetett a jobb szélen, visszadására Faragó érkezett, aki egy csel után tizenhétről ballal lőtt, de mellé. A 19. percben ügyes labdaszerzés után Kenesei Blanc-ra vihette rá a labdát, de a tízméteres lövésébe belelépett a francia védő. Nagy helyzet volt.
Vincze nagy bombáját Carroll fölé ütötte
Nem sokkal később Egressy lövése vágódott szögletre. Kenesei szögletét a rövid saroknál álló Beckham veszélyesen csúsztatta meg, centikkel fölé. A következő sarokrúgások nem okoztak veszélyt. A mieink ügyesen tartották a labdát, percekig nem értek hozzá a vörösök. Az altatás után Vincze két szép csel után huszonkettőről lőtt kapura, Carroll nagy bravúrral ütötte kapu fölé a labdát.
Válaszként Solksjaer tűzte rá, méterekkel mellé és fölé, Keane kapásbombája azonban sokkal veszélyesebb volt. A 34. percben Giggs szöktette Keane-t, akit Szamosi csak szabálytalanul tudott megállítani. A 19 méteres szabadrúgást természtesen Beckham lőtte kapura, de Solksjaer hátán irányt változtatott a labda, így nem okozott komoly veszélyt. A következő támadásnál Urbán mentett önfeláldozóan.
Van Nistelrooy öt méterről lőtt fölé
Nem sokkal később Giggs és Verón játszott össze a tizenhatosunk előterében, de a védők mentettek, így nem kerülhetett lövőhelyzetbe az argentin. Fel sem ocsúdhattunk, amikor Beckham szögletét veszélyesen csúsztatta meg Giggs, a kavarodásból viszont Urbán hozta ki a labdát. Beckham újból veszélyesen adott be, de Csóka mentett az érkező Nistelrooy elől. Az első félidő hosszabbításában Solksjaer fejelt vissza egy veszélyes beadást, Budisa elvétette némiképp, ám Nistelrooy öt méterről fölé bombázott.
Csóka az üres kapu elől mentett
Csere nélkül, enyhe vendégfölénnyel kezdődött a második félidő, Beckham jól kapott vissza egy labdát, ám ballal nem merte ellőni. Közben kisebb botrány tört ki a lelátón, de nemsokára rend lett. Ljubojevic remek ütemű labdszerzése után Kenesei lövése gyengére sikeredett, az ellentámadásból Beckham ívelt előre, Ilics rosszul mozdult ki a kapujából, Solksjaer lecsapott a lecsorgó labdára, majd az üres kapura lőtt, de Csóka hidegvérűen mentett az ötösön belül.
Lesgól, majd Beckham ziccere
Egy jogtalan szöglet után Beckham ívelt középre, a labdát Keane megcsúsztatta, van Nistelrooy pedig a kapuba passzolt. A holland azonban lesen volt - Stark jól ítélt -, így nem volt jogos a gól. Egy precre rá Beckham hagyta faképnél a védőket, tizennyolcról lőtt, Ilics lábbal védett. Még ugyanebben percben Keane fejelt nyolc méterről, egy métert azonban tévesztett. (Van Nistelrooy reklamálásért sárgát kapott.)
Egressy helyett Molnár Balázs állt be a mieinknél, mert a meccs során először és utoljára nagyon nyomtak az angolok. Beckham is szövegel: sárga a jutalma, kicsit idegesek az angolok. Molnár Kenesei felé szálló hosszú indításába az utolsó pillanatba fejelt bele O'Shea, így nem alakult ki helyzet. Ezek után eseménytelenebb percek következtek.
Az Egerszeg tartotta a labdát amennyire erejéből tellett - támadásokra már nem maradt ereje -, a Manchester nem tudott megújulni, helyzetig nem jutottak. A ZTE azonban igen. Vincze remekül indította Szamosit, aki elviharztott a szélen, bal oldali középre adását a csereként beállt és remekül érkező Koplárovics a kapuba lőtte a labdát négy méterről.
Koplárovics: lőj gólt, így küldött pályára Bozsik
Bozsik Péter a meccs utáni értékelésében elmondta, hogy a támadójátékuk ugyan esetleges volt a második félidőben, de Szamosi remek labdaátvétele és Koplárovics bátor kapu elé érkezése eldöntötte a találkozó sorsát. A meccs hőse, a Hévízről igazolt Koplárovics hozzátette, hogy azzal a szándékkal küldte őt pályára a mester, hogy lehetőleg fusson el sokat a szélen, és lőjön gólt. Jó tanács és jó csere volt.
Sir Alex Ferguson érthetően ingerült volt, és még csak arról sem nyilatkozott, hogy csapata le tudja-e dolgozni az egygólos hátrányt. Annyit azért megjegyzett: nehéz meccsre számítottam, és ez be is jött.
|