Vesztegetés a világbajnokságon

A júniusi világbajnokságon már botrány volt a játékvezetők sorozatos tévedései miatt. A csalás vádjával talán legkeményebben támadott bíró most a meggazdagodás váratlan tüneteit mutatja.
Az egyik japán napilap állítása szerint gyanús gyorsasággal meggazdagodott az az ecuadori játékvezető, aki súlyos hibáival döntően befolyásolta a Dél-Korea - Olaszország labdarúgó vb-nyolcaddöntő mérkőzésen.

Byron Moreno
Ezek közül a legnagyobb tévedés Totti kiállítása és Tommasi góljának érvénytelenítése volt. A Tokióban megjelenő Sukan Bunsu szerint Byron Moreno nem sokkal a világbajnokság befejezése után vett magának egy méregdrága Chevrolet gépkocsit, luxuskörülmények között vakációzott, s visszafizette minden adósságát.

A 2-1-es olasz vereséggel végződő mérkőzés után az olasz sajtó elsősorban a játékvezető tévedéseinek tudta be a vereséget, és leginkább Blatternek, a FIFA elnökének befolyását sejtette a történet mögött. "A FIFA uraságainak a szégyene, akik elcsalták a mérkőzéseket" - irták egész konkrétan.

Blatter később elismerte, hogy a játékvezető elfogultan bíráskodott. Bár Blatter személyes (vagy a FIFA bármilyen szintű) érintettsége azóta sem igazolódott, a világbajnokság folytatása még tovább erősítette a bundagyanút, miután a koreaiak újabb döntő bírói tévedésekkel verték ki Spanyolországot is.

A 2002-es vb-t, minden idők legdurvább bírói tévedéseinek világbajnokságaként könyvelték el, egyúttal hosszú vitasorozatot is elindítva a lehetséges okokról. Felgyorsult a játék, és/vagy részletesebb közvetítés miatt látjuk, amit korábban nem, és/vagy a "minél több helyről érkezzenek bírók" FIFA-policy miatt alkalmatlan játékvezetők jöttek (ld. még Knézy Jenő: "Nekem egy maldív-szigeteki ne integessen").

Bár a bírók jópár meccset elvezettek, a korrupció gyanúja igazán komolyan csak a dél-koreai csapat győzelmeivel kapcsolatban merült fel. A vb házigazdájának sikeres szereplése egyébként már valóban a FIFA érdeke is, hiszen az meghatározza az egész vb gazdaságosságát is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25