Gellei: Felszedték az átadásainkat

A múlt heti kupasikerek után végre nem kaptunk ki egy jubileumi válogatott meccsen, igaz nem is nyertünk. Döntetleneket azonban máskor is sikerült már elérni, a figyelemre méltó győzelem viszont még várat magára.
Gellei Imre szövetségi kapitány tökéletesen megfogalmazta a meccs utáni rövid értékelésében a legfőbb tanulságot: "méltóképpen tisztelegtünk Puskás Ferenc emléke előtt, nagy teher ment le rólunk."

Elmaradó közhelyek

Végre egy olyan jubileumi meccset játszottunk, amelyiken nem kaptunk ki. (Németország és Fehéroroszország 2-5, Izrael 0-2, Ausztrália 1-3 ) "Talán azért alakult így, mert hősiesen védekeztünk, noha ezért nem jár dicséret a világ egyetlen pontján sem" - folytatta. Ezek után már vártuk a következőket: láttam biztató jeleket a játékban, vagy alázattal és nagy becsvággyal, becsülettel küzdve játszottunk, a fegyelmezettségünk mindenképpen kiemelendő, ellenfelünk vérbeli profi, a labda gömbölyű.

Ezek a közhelyek szerencsére most elmaradtak. Ebben lehet, hogy közrejátszanak az elmúlt heti kupaforduló sikerei, amit természetesen Gellei is megemlített. Ám nemcsak a sablonok maradtak el, hanem az ésszerű magyarázat is a hatvan percig kilátástalan játékra. "Felszedték az átadásainkat" - érvelt az elmaradt támadások kapcsán, miközben azon folyt a vita a sajtópáholyban, hogy kit kellene játszatni a csapatban és kit semmiképpen sem.

Fehér, a negatív hős

Ha már itt tartunk, a kérdésre, miszerint kialakult-e már a csapata az Eb-selejtezőkre: "a keretbe bármikor be lehet kerülni" - célzással sejtette: nem. Ennek ékes bizonyítéka, hogy visszakerült a csapatba két nyerőtípusú játékos, Miriuta és Urbán, míg a két korábban kedvelt középső védő - Juhár és Kuttor - már a múlté, pedig úgy tűnt, hogy nekik szavaz bizalmat.

Ettől függetlenül Gellei úgy tartja, hogy az utolsó húsz percben mutatott játék alapján a továbbjutásra is esélyesek lehetünk a selejtezőcsoportban. A hetven perc alapján azonban valljuk meg: még a harmadik helyünk is veszélyben forog. Kivált, ha a Benficába igazoló Fehér formája nem javul, hiszen szerdán ő nyerhette volna meg a meccset, ha mondjuk a kapufa helyett a labdát akarja eltalálni.

Miriuta meglepődött

A meccs magyar hőse - aki németül sokkal jobban beszél, mint magyarul -, Vasile Miriuta nem titkolta: meglepődött, hogy végig bírta a csapat az iramot. "Hajtottunk, szerencsém is volt, és az ötödik meccsemen először lőttem gólt" - értékelt. Majd Laci a maga kedvességével elmondta: profi játékosok vagyunk, küzdenünk kell.

A spanyol kapitány, Inaki Saez, aki nem volt hajlandó Gelleivel együtt sajtótájékoztatni, annyit tett hozzá: elégedett együttesével, és hogy kimagaslóan küzdöttek a mieink. A legfontosabb azonban a Puskás előtti tisztelgés volt. Így hát 1-1 lett.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04