Bozsik: "Gólt kell szereznünk"

Kedd este elég értelmetlen időpontban, magyar idő szerint tíz perccel kilenc után kezdődik a Zalaegerszeg BL-selejtező visszavágója Manchesterben. Hétfő este már az Old Traffordban tart edzést Bozsik Péter. A napokban tiszti kereszttel is kitűntetett szakvezető még útközben adott interjút az Indexnek.
- Tudom, hogy nem szívesen tippel, de milyen eredményre fogadna, ha kényszerítenék?

- Ha a rám fognák a stukkert, akkor 2-1-es hazai győzelmet megjátszanék.

- Ami egyúttal a ZTE továbbjutását jelentené. Ezt egyébként inkább el tudja képzelni 2-1-es vereséggel, mint gól nélküli döntetlennel.

- Abban biztos vagyok, hogy nem lesz 0-0. Sőt, azt is szinte kizártnak tartom, hogy 1-0-ra kapunk ki, úgyhogy nem is készültünk külön az esetleges tizenegyesekre. A továbbjutáshoz tehát legalább egy gólt kell szereznünk.

- Pedig ez nem sikerült pénteken Hidegkúti Stadionban, ahol 3-0-ra kaptak ki az MTK-tól, kétezer csendes néző előtt. Az Old Traffordban viszont, közel hetvenezren próbálják majd győzelembe hajszolni a Manchestert. Fel tudnak valahogy készülni a magyar játékosoknak szokatlan atmoszférára?

- Beszéltünk már erről, és holnap estig még biztosan újra szóba kerül. Igazából nem lehet túl sok okosságot kitalálni, ez ügyben csak a közvetlen tapasztalat segíthet. Néhány játékos, elsősorban Vincze Ottó, Molnár Balázs, Ilic és Urbán azért már játszott hasonló hangulatú meccseken.

- A Manchester budapesti fellépésén és a hétvégi Chelsea elleni bajnokiján is feltűnt, hogy a második félidő első felét különösen megnyomják Beckhamék. Próbáltak valamilyen külön taktikát kidolgozni a meccs egyes időszakaira?

- Nem hinném, hogy most is a második félidőig várnak. Hazai pályán játszanak, sokkal esélyesebbek, és nyilván bosszantja őket a budapesti vereség. Arra számítunk, hogy rögtön teljes erőből nekünk esnek, és már az első félidőben meg akarják fordítani az előnyünket. Éppen ezért legfontosabbnak azt tartom, hogy az elején ne csak a rombolással legyünk elfoglalva, mert akkor előbb-utóbb felőrlik a védekezésünket. Meg kell tartanunk a megszerzett labdákat.

- Ha a félidőben 2-0-ra mennének az angolok, akkor a szünetben támadójátékot próbálná erősíteni a továbbjutás reményében, vagy a védekezést hangsúlyozná a nagy vereség elkerülésének érdekében?

- Ezt nem csak az eredmény, hanem az addigi játék alapján döntöm majd el. Ha a továbbjutásra csak egy egész kis esélyünk is adódik, akkor azt meg kell ragadni. Adott esetben nyilván érdemes a 0-3-at kockáztatni az 1-2 reményében. A továbbjutásra persze nagyon csekély esélyünk van, de bízom a csapatban, és bárhogy is alakul a meccs, nem fogunk összeroppanni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25