Újpest: továbbjutás, kifütyülés

Hiába ígértek gólzáporos győzelmet híveiknek az újpesti labdarúgók a visszavágóra, végül nagyon gyenge játékkal mindössze egy gólllal tudták felülmúlni feröeri ellenfelüket. A találkozó után a továbbjutás ellenére az újpesti szurkolók kifütyülték csapatukat.
A két héttel ezelötti kiábrándító játékot még rálehetett fogni a talajra és a viharos szélre, azonban amit ezen a találkozón hazai környezetben nyújtott a lila-fehér csapat, arra nincs mentség.

Nagy szavakkal és ígéretekkel készültek a mérkőzésre Tamásiék és végül mindössze egyetlen szerzett találattal sikerült megverni a roppant gyenge játékerőt képviselő Klasvikot. A 37. percben egy középreadás után Kovács Zoltán fejelte le a labdát Horváth Ferencnek, aki becsúszva, mintegy 8 méterről a hálóba kotort.

Hiába támadott többet az UTE a játékosaiban nem volt meg a tűz. Igaz a vendégek is hősiesen védekeztek, többször ia a gólvonalról vágták ki a labdát.

A továbbjutás végül is nem forgott veszélyben, de a mutatott játék miatt szégyenkezhet az Újpest. Borzasztóan rosszul játszottak, a következő körben egy komolyabb ellenféllel szemben ezzel a jétékkal nem sokra mennek.

A meccs végén a közönség füttykoncerttel búcsúsztatta a hazai csapatot, míg az egy-két perccel később levonuló Klasvik játékosait megtapsolták.

Molnár László:
- Ellenfelünk jól felkészült a játékunkból, így komoly problémát okozott a győzelem megszerzése. Futballistáim többször is nagy taktikai hibákat követtek el, ráadásul rosszul passzoltak és pontatlanok voltak. El kell ismernem: gyengén játszottunk.

Kurt Mörköre:
- Elsősorban a védekezésre koncentráltunk, a mérkőzést nagy sikernek tartom, hiszen amatőr játékosokkal vettük fel a versenyt az Újpest profi labdarúgóival szemben. Ha mi is hasonló körülmények között dolgozhatnánk, talán nyertünk volna.

UEFA-Kupa selejtező visszavágó
Újpest-KI Klaksvik (feröer-szigeteki) 1-0 (1-0)

Megyeri út, 4200 néző, V: Miezelis (litván)

Újpest: Vlaszák - Szélesi, Tamási, Juhár - Kunzo, Simek (Móri 73.), Farkas, Rósa H., Tchur - Horváth F. (Tokody 90.), Kovács Z.
KI Klaksvik: M. Jönsen - Nysted, R. Elttör, Djordjevic, Danielsen - Andreasen, H. Elttör, J. Jönsen, A. Mörköre (Bertholdsen 70.) - Lakjuni (Fles 83.), S. Jönsen (Vatlstad 71.)

gólszerző: Horváth F. (37.)
sárga lap: Kovács Z. (45.), illetve Djordjevic (45.), H. Elttör (85.), Andreasen (91.)

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19