Nyilas zászló miatt verték a Fradi-szurkolókat

Átmeneti tűzszünet után, a vasárnapi Fradi-MTK-n ismét botrányt okozott a hazai szurkolók egy része. Egy embert előállítottak, mert megsértette az önkényuralmi jelképekről szóló törvényt. Várhatóan a Liga és az MLSZ is állást foglal az ügyben.
A vasárnap esti Ferencváros-MTK örökrangadó első negyedórájában rohamrendőrök lepték el a hazaiak egyik szektorát, a helyszínen arra lehetett következtetni, hogy nagy verekedés zajlik, ám mint később kiderült, mindössze egyetlen drukkert állítottak elő.

A BRFK ügyeletesétől, Unger Páltól az Index azt az információt kapta, hogy egy nyilaskeresztes zászlót lengetett az a 23 éves fiatalember, akit a rendőrök előállítottak. Ezenkívül még egy szurkoló jutott erre a sorsra, ám ő amiatt, mert megtagadta az igazoltatást. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a két eset között nincs összefüggés.

Unger hozzátette, hogy ilyen esetekben a rendőrség nem mérlegelhet, határozottan kell fellépnie, alighanem ennek tudható be a példát statuáló rendcsinálás, noha mindössze egyetlen fanatikus sértette meg az önkényuralmi jelképekről szóló törvényt. (Az Árpád-sávos lobogó maradhatott.) Az elkövető szabadlábon védekezhet.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04