Válságban a portugál EB-rendezés

A hétvégén elkezdődnek a 2004-es futball Európa-bajnokság selejtezői. A házigazda Portugáliában eközben továbbra sem szűnnek kontinensbajnokság megrendezése körüli viták, többen úgy vélik: vissza kellene lépniük. Az UEFA jobb híján figyelmeztet, és palástol: minden rendben lesz.
A 2004-es évben Athénre és Portugáliára figyel a sportvilág, hiszen a görög főváros olimpiát rendez, míg a luzitánok a foci Európa-bajnokságnak adnak otthont. Az Európai Unió két legszegényebb országát azonban könnyen gazdasági válságba sodorhatják a rendezéssel járó hatalmas beruházások.

Athén többször figyelmeztetésben részesült, ám a hivatalos álláspont szerint most már minden rendben halad, jóllehet a várost olimpia nélkül is sújtó közlekedési káoszra egyelőre nem találtak megoldást.

Súlyosabb a helyzet Portugáliában, ahol belpolitikai ellentétek is veszélyeztetik a torna sikeres megrendezését. Az Eb-rendezést a szocialista kormány találta ki és támogatta, ám miután az a választásokon elbukott, a nyertes jobb-közép párt már nem kívánt többletforrásokat folyósítani.

Portugáliában nyolc új - a szabványoknak megfelelően: egyenként legalább 30 ezres, fedett - stadion épül, de februárban három helyszínen is - Lisszabonban, Portoban és Coimbrában - leálltak az építkezések. Mivel úgy látszott, hogy a folytatásra nincs meg a pénzügyi fedezet, komolyan felmerült a visszalépés is. Az UEFA március elején jobb híján figyelmeztette a portugálokat, ám Sampaio kormányfő mindenkit megnyugtatott: nem lesz gond a rendezéssel.

Az optimista nyilatkozatokhoz hivatalból csatlakoztak az UEFA elöljárói is, akiknek közben saját döntésüket is védeniük kellett. (Portugália az osztrák-magyar közös pályázat és Spanyolország előtt nyerte el a rendezést.) Bozóky Imre MLSZ-elnök akkori tájékoztatása szerint nincs napirenden a rendezési jog átadása, Magyarország jelenleg amúgy sem lenne képes a beugrásra.

Tavasszal úgy tűnt: tényleg észhez tértek a portugálok, és valóban komolyan gondolják a rendezést. Ezt jelezte, hogy április végén Portóban egyezség született Rio polgármester és a Porto elnöke között a stadion építésének finanszírozásáról, Lisszabonban is megköttetett a várva-várt egyezség, így megkezdődtek a munkálatok. Akkor azonban még csak sejteni lehetett, hogy az országot hamarosan kemény gazdasági szankciókkal sújtja az Európai Unió, mert túllépték a költségvetés maximális három százalékos hiányát.

A közel 140 milliárd forintba kerülő építkezések így újonnan támadások kereszttüzébe kerültek, hiszen a költségek lefaragására alkalmas lehet e terület. (A költségvetés egyébként csak a költségek egynegyedét vállalta magára.) Ettől függetlenül Portugália alighanem meg fogja rendezni az Eb-t, ha másként nem megy az UEFA kölcsöneivel. Más kérdés, hogy milyen színvonalon.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

2 órája