A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium sajtóközleményben fejtette ki álláspontját a stadionokban ismét fellángolt huliganizmus kapcsán. Ebben kiemelik, hogy az újpesti stadionban a legutóbbi bajnoki fordulón történtek jogos felháborodást keltettek a közvéleményben és ezek a cselekedetek súlyosan megkárosítják a sportot, a labdarúgást, csapataikat igazán szerető szurkolókat.
A Minisztérium határozott lépéseket kíván tenni a futball huliganizmus ellen. Jánosi György miniszter kezdeményezi, hogy az igazságügyi, rendészeti szervek közösen tekintsék át, hogy az 1999. évi LXIX törvénynek a rendbontást szankcionáló 142. §-át hogyan lehetne végre olyan szigorral alkalmazni, hogy kellő visszatartó, elriasztó erővel hasson a huligánokra.
Egy asztalhoz a szurkolókat
A Minisztérium egy asztalhoz kívánja ültetni a labdarúgócsapatok baráti és törzsszurkolói köreinek, egyesületeinek vezetőit.
A GYISM konferenciát kíván összehívni a rendészeti szervek szakértői, vezetői, a pályák rendjére ügyelő nagy biztonsági cégek vezetői, és külföldi szakemberek részvételével. Ezen rögzítené a futball-huliganizmus megfékezésének nemzetközi és hazai tapasztalatait, s útmutatást adna a pályák fenntartóinak, a labdarúgó csapatok vezetőinek s a biztonsági szervezeteknek az eddiginél eredményesebb tevékenységükhöz.
A megváltó hat pont
Az eddigi gyakorlattal ellentétben, ezúttal igen gyorsan léptek az illetékesek. Kedd délután közös sajtótájékoztatót tartott az MLL, az MLSZ, az ORFK és a GyISM. A téma "természetesen" a nézőtéri erőszak megszüntetése volt. Az érdekelt szervezetek képviselői hosszas egyeztetés után hat pontban foglalták össze elképzeléseiket.
|
A futballvezetők hat pontja:
| | |
1. A rendőri jelenlétet fokozni kell a stadionokban, ez eddig ugyanis nem volt kötelező. A vendég-, illetve az ultra szektorokat át kell alakítani úgy, hogy a vendégszurkolók teljesen el legyenek szeparálva a hazai drukkerektől - ha kell, ketreccel kell elkülöníteni a lelátórészeket. A rendőri erőknek a stadionokban a vendégszurkolók létszámának minimum 3, maximum 10 százalékát kell képezniük.
2. Az ultra és a vendégszektorokban történtekről videofelvételeket kell készíteni.
3. A mérkőzések biztosítását végző biztonsági cégeknek meg kell felelniük a vagyonőri, valamint az MLL által indított tanfolyamokon. 2003 második felétől csak olyan cégek biztosíthatnak a stadionokban, akik akkreditálást szereztek az előbb említett tanfolyamokon.
4. 2003 második felétől fényképes szurkolói kártyával rendelkező szurkolók léphetnek be az úgynevezett ultra-szektorokba az NB I-ben illetve az NB I/B-ben. A tagok ellenőrzésében a rendőrök segédkeznek.
5. Szükség esetén, kiemelt mérkőzéseken korlátozni kell a stadionba beléphető vendégszurkolók számát a mérkőzés veszélyességi fokát figyelembe véve. A kezdés előtt két órával már csak hazai nézők válthatnak belépőt.
6. Az MLSZ és az MLL határozottabban fellép azokkal a labdarúgókkal, vezetőkkel szemben, akik sportszerűtlen magatartásukkal (trágár beszéd, színészkedés) hergelik a nézőket.
|
|
Rovataink a Facebookon