Agyonlövünk, ha sikeres leszel

A világbajnokságon a dél-koreai válogatottal negyedik helyezést elérő szövetségi kapitány, Guus Hiddink hazájában nem örvend osztatlan népszerűségnek. Másfél hónapja halálosan megfenyegették, a szakembert sokkolta az eset, de nem rettent meg, csapata, az Eindhoven vezet a bajnokságban.
Hat héttel a döbbenetes eset után Guus Hiddink, a PSV Eindhoven labdarúgócsapatának vezetőedzője részletekkel is szolgált halálos fenyegetéséről.

Hiddinket sokkolta az eset, de nem vonult vissza

A világhírű szakember két pisztolygolyóval együtt a következő üzenetet kapta: "Agyonlövünk, ha az Eindhovennel is olyan sikeres leszel, mint a dél-koreai válogatottal."

Mint ismert: Hiddink a nyáron, a vb-t követően tért vissza egykori csapatához, a 87-ben BEK-győztes Eindhovenhez. Az eset után feljelentést tett, de nem tudja, hogy a levélküldők komolyan gondolják-e szándékukat. Hozzátette: sokkolta a fenyegetés, ezért felmerült benne, hogy azonnal visszavonul és Madridba költözik.

Az Eindhoven száz százalékos

A pillanatnyi felháborodás után azonban a munkára összpontosított a tréner, minek köszönhetően a PSV eddig száz százalékos teljesítménnyel - öt győzelem - az első helyen áll a holland bajnokságban, és a Bajnokok Ligájában szerdán első győzelmére készül. (Az Arsenalt fogadják.)

Hiddink a harmadik az életveszélyesen megfenyegetett holland futballedzők sorában. Augusztus elején Bert van Marwijk, az UEFA Kupa-győztes Feyenoord mestere több vészjósló üzenet mellett pisztolygolyókat is kapott borítékban, ezért családjával együtt védelem alá helyezték.

Rijkaardot is megfenyegették már

Májusban az 1988-as Európa-bajnok Frank Rijkaard kapott hasonló levelet Hollandiában, s a Sparta Rotterdam kiesése után lemondott vezetőedzői posztjáról.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19