Színlelt sérülés
Marcos ugyan nem lépett pályára a találkozón, mivel sérültet jelentett, de az újságírók és szakemberek szerint egészséges, csak az utóbbi időben mutatott gyenge teljesítménye miatt van pihenőre szüksége.
Ha nem akar játszani, mondja meg - nyilatkozott Levir Cupi vezetőedző. - Nekünk őszinte emberekre van szükségünk, akik segítenek kihúzni a csapat szekerét a kátyúból.
Két tizenegyest is összehozott
Marcos legutóbb a Ponte Preta ellen 2-0-ra elvesztett bajnokin védett, s két tizenegyest is összehozott. A 29 éves kapus az öltözőben az újságírók előtt elsírta magát, mert a szurkolók távozását követelték.
A hálóőr rossz idegállapota miatt nem is kíván szerepelni a világbajnokságról készülő filmben. "Megpróbáltunk vele időpontot egyeztetni, de kijelentette, hogy nem akar velünk találkozni" - mondta az egyik japán filmes.