Fradi továbbjutás-félgőzzel

Az már a visszavágók előtt nyilvánvaló volt, hogy a Fradinak van a legnagyobb esélye a továbbjutásra. Azt azonban senki sem gondolta, hogy ez ilyen könnyű lesz. A várt kezdeti török rohamok elmaradtak, a zöld-fehérek közepes teljesítménnyel, kettős győzelemmel jutottak tovább.
Az első lövés a hetedik percben érkezett Szűcs kapujára, ám Lazarov próbálkozása a léc fölött szállt el. Hiába volt többet a hazaiaknál a labda, nem tudtak még csak a kapu előterébe se férkőzni, a magyar védők könnyedén hatástalanították a hazaiak próbálkozásait. Garami József csapata pont annyit adott ki magából, amennyi a roppant gyenge ellenfél ellen kellett. Sőt! Minden nagyobb megerőltetés nélkül a félidő közepére átvették a játék irányítását Geráék.

Ennek tükrében nem is volt meglepő, hogy félórányi játék után aztán vezetést szerzett a magyar csapat. Egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után Lipcsei indult üresbe, majd a tizenhatoson belülre érve a kapus mellett a hálóba gurított. A gól azt jelentette, a Fradinak hat gólt kell kapnia, hogy kiessen.

A második félidőt ugyanúgy kezdte a török gárda, mint tette azt Budapesten, ám a nagyobb iram ellenére a Dragóner irányított védelem magabiztosan állt a lábán. Persze a nagyobb iram is hazai szinten biztos vereséget jelentene a Tápiószecsőtől. . .

A mérkőzés vége felé aztán teljesen visszavett az iramból a Ferencváros, így a török bajnokság utolsó helyezettje többször is próbára tette az egyébként remek formában lévő Szűcsöt-eredménytelenül. Dühöngésre csak Leandro feleslegesen begyűjtött sárga lapja adott okot, így ő biztosan nem játszhat a következő fordulóban, ahova a Ferencváros könnyedén, kettős győzelemmel jutott.

UEFA Kupa első forduló, visszavágó :
Kocaelispor-Ferencváros 0-1 (0-1)
Izmit, 4000 néző, V: Almeida Costa (portugál)

Kocaelispor: S. Ahmet - Cem, Faruk, Bülent, Oliveira - A. Ahmet, Emrah, Volkan (Ugur B., 81.), Engin - Lazarov (Dirlik, 78.), Ugur Y. (Jordanov, a szünetben)

Ferencváros: Szűcs - Vukmir, Dragóner, Gyepes - Kriston (Bognár, 72.), Kapic, Lipcsei, Szkukalek - Gera (Andone, 81.), Tököli, Szili (Leandro, 62.)

Gólszerzők: Lipcsei (31.)
Sárga lap: Faruk (74.), Engin (82.), illetve Leandro (70.)

Továbbjutott a Ferencváros kettős győzelemmel, 5-0-ás gólkülönbséggel.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31