Ezután a hazaiak átvették a játék irányítását, Svensson fejesével és Ljunberg kiugratásával egyenlíthettek volna, de előbb Tököli, utóbb Király mentett bravúrosan. A magyar csapat támadójátéka ekkor már visszaesett, veszélyesebb kontrákra se tellett, de a védelem elég jól tartotta magát, a középpályások pedig ügyesen elrakták a megszerzett labdákat.
A második félidőt gyakorlatilag végigtámadták a svédek, Urbánéknak ekkor már tényleg csak a rombolásra maradt erejük. Azt viszont egyetlen alkalom kivételével jól csinálták, igaz előfordult, hogy csak Lipcsei bevetődése mentette meg a csapatot.
A svédek egyenlítő találatához Gyepes kihagyása és Király hibája is kellett, de az a helyzet, hogy a mezőnyjáték alapján megérdemelten mentettek pontott a házigazdák.
A magyar csapat váratlan és rendkívül értékes döntetlent ért el, a papíforma alapján legnehezebb Eb-selejtező meccsén.
|
A magyar válogatott napra pontosan száz évvel ezelőtt játszotta első hivatalos nemzetközi mérkőzését. 1902. október 12-én Bécsben 5-0-ra kaptunk ki Ausztriától.
5. perc: Fehér a jobb oldalról középre gurított, az érkező Kenesei pedig hat méterről bevágta. 1-0 ide!!!!
7. perc: Löw beadása után Tököli nyolc méteres fejesét csak nagy nehezen tenyereli ki Isaksson.
10. perc: Beszorulunk a saját térfelünkre. Zyinórban három szögletet rugnak a svédek.
18. perc: Mellberg ívelt a kapunk elé egy szabadrugást, Ibrahimovic nyolc méterről alig fejelt mellé.
20. perc: Alexandersson lépett be a magyar tizenhatosra, majd összeesett, de a német bíró nem ette meg.
25. perc: Lipcsei középen vezette fel a labdát, majd harminc méterről jobbal az égbe lőtt.
27. perc: Lipcsei vagy szabálytalankodott vagy nem, a bíró mindenesetre befújta. Ártalmatlan helyzetből jöhetnek szabaddal a svédek, Lipcsei viszont addig is kireklamálta magának a sárgát.
30. perc: Dragóner szabálytalansága miatt megítélt szabadot balról ívelhettek be a svédek. Az ötösünkön pattogó labdát Michael Svensson pár méterről bólíntotta kapura, Király már verve volt, de Tököli a gólvonalról kivágta. (A hazaiak eddigi legnagyobb helyzete volt).
Nagyon nyomnak a svédek.
35. perc: Ljunberg ugrott ki egyedül nagyszerű ütemben a magyar tizenhatos vonalánál kapta a labdát. Lövését Király elévetődve, hatalmas bravúrral védte.
37. perc: Fehér Csaba, majd Lisztes is besárgult. Kicsit kapkodnak a mieink.
42. perc: Ibrahimovic is sárgát kapott.
Labdabirtoklás aránya az első félidőben: 54-46 Svédország javára.
Kapu irányába tartó lövések aránya az első félidőben: 5-5
Kapura tartó lövések aránya az első félidőben: 2-2
A szünetben egyik kapítány sem cserélt.
47. perc: Ljunberg szöktette Alexanderssont, akinek lövését Király spárgázva védte.
56. perc: Svensson kapott labdát a magyar tizenhatos jobb oldalán. Dragoner lepattant a svéd csatárról, akinek nyolc méterről leadott lövését Király bravúrral védte. A kipattanót Ibrahimnovic az üres kapura vágta, de a bevetődő Lipcseiről a kapu fölé vágódott a labda.
53. perc: Linderoth vágta fel Keneseit, amiért sárgát kapott.
59. perc: Tököli helyére Fehér Miklós, Alexandersson helyett Kallström állt be.
61. perc: Ibrahimovic pár méterről gyengén fejelt kapura, Király könnyedén ölelhette magához a labdát.
63. perc: Szöglet után Dárdai elé vágódott a labda, akinek húsz méteres erőtlen lövése irányt változtatott egy hazai védőn, de Isaksson visszavetődve hárítani tudott.
65. perc: Kallström huszonkét méteres csavart szabadrúgása ment mellé.
67. perc: Hosszú idő után újra a svéd kapu elé kerültünk, de Dárdai száz méterrel fölé lőtt.
69. perc: Kenesei helyett Gera jött be.
A második félidőben kicsit visszaesett a magyar válogatott, és teljesen magára húzta a svéd csapatot.
76. perc: Matias Jonsson jobb oldali beadására Király bizonytalanul mozdult ki, már csak Ibrahimovic fejét tudta kiöklözni, de alabda arrólk így is a magyar kapuba került. :(
A svédek gólszerzőjét Király (nyilvánvalóan véletlen) jobbegyenese miatt hosszan ápolták, majd levitték a pályáról. Helyére Allback állt be.
81. perc: Kallström lövését Király öklözte ki. Beszorultunk.
86. perc: Ljunberg ugrott ki középen, de Király kiválló ütemben felszedte előle a labdát. Ljunberg átesett a magyar kapuson, a svédek tizenegyest reklamáltak, de Stark továbbot intett.
90. perc: Három perc hosszabbítás.