Lefejelte ellenfelét Fehér Miklós

A Benfica-Académica meccs 89. percében elborult Fehér Miklós agya, és lefejelte a vele szemben szabálytalankodó Lucast.
A válogatott csatár az elmúlt hetekben kezdőként lépett pályára a Benficában, ezt az átigazolási bénázás miatt kihagyott teljes idény után kifejezetten nagyra értékelhetjük. Fehér állandó szereplése azonban nem járt együtt a Benfica tündöklésével: a bajnoki címre aspiráló lisszaboni klub utolsó négy mérkőzéséből egyet sem tudott megnyerni, és az ötödik helyről várta a Académica elleni hazai meccset.

Beütött a vendégek gólja

Az alacsony színvonalú meccsen végig görcsösen játszott a Benfica, és a 88. percben Xano vezetést szerzett a vendégcsapatnak. A következő percben Lucas, az Académica védője szabálytalanul (de nem kirívóan durva mozdulattal) szerelte Fehér Miklóst, aki a földről felkelve egyszerüen lefejelte ellenfelét. A játékvezető azonnal kiállította a magyar játékost. (A Benfica egyébként a hosszabbításban egyenlített).

"Nagy nyomás"

"A korábbi eredmények miatt túl nagy volt a nyomás az egész csapaton, így rajtam is, végig gyengén játszottunk. A bíró érvénytelenítette egy teljesen szabályos gólomat, aztán nem sokkal a kiállításom előtt kaptunk egy gólt. Az egész meccsen keményen faragtak az ellenfél védői, még most is be van dagadva a bokám. Amikor Xano szabálytalanul szerelt, elvesztettem a fejemet, és nekimentem" - nyilatkozta Fehér az Indexnek.

A játékos ugyanakkor többször hangsúlyozta, hogy maga is menthetetlennek tartja durvaságát, amit azért is sajnál, mert korábban még sohasem állították ki. "Most már nem nagyon tehetek semmit azon kívül, hogy sajnálom a történetet. Számomra világos, hogy ilyen többet nem fordul elő" - mondta a huszonhárom éves csatár, aki reméli, hogy legfeljebb kétmeccses eltiltással megússza a történetet.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25