Lelőtték a volt válogatott játékost

Milyen veszélyekkel járhat, ha egy válogatott játékos pályafutása befejezése után, amatőr meccseket vezet? Sőt, a meccsvezetés mellett még elvállalja a labdaszedő szerepét is. Ha ezt Hondurasban teszi, esetleg le is lőhetik.
A hondurasi San Pedro Sulában egy férfi lelőtte Jorge Martinez egykori válogatott labdarúgót, aki egy helyi amatőr mérkőzésen bíráskodott. Pedig minden olyan békésen zajlott, egészen a második félidőig. Ekkor a labda egy közeli kertben landolt.

A veteményesét féltő gazda, bizonyos Luis Fernandez fenyegetőzni kezdett, majd a levegőbe lőtt. Ekkor még nem történt komoly baj, a találkozó folytatódhatott. A gazda azonban tovább hergelte magát és a találkozó után pisztollyal a kezében várta a levonuló csapatokat és a neves játékveztetőt.

Ámokfutást rendezett és gondolkodás nélkül lövöldözni kezdett. Az egyik golyó a volt válogatott Martinez fejébe fúródott, s a 39 éves volt csatár azonnal meghalt. A támadót letartóztatta a rendőrség.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04