Lemondott Muszbek Mihály

A Magyar Labdarúgó Liga ügyvezető igazgatója, Muszbek Mihály két év után elköszönt a futball irányításától. Utódjául az elnökség a csapatok véleményének kikérése után, egyhangú szavazással Szieben Lászlót nevezte ki.
"Úgy érzem, hogy amit elvállaltam, azt meg is valósítottam - mondta a távozó vezető. - Gazdasági szakember vagyok, feladatom az volt, hogy letegyem a piaci elveken működő futball alapjait, ez megtörtént."

A fegyelmi bizottságból a Liga élére

"Lemondásommal példát szeretnék mutatni, hiszen a sportágnak nincs szüksége megélhetési vezetőkre." Muszbek - aki 2000. március 27. óta vezette az akkor még Hivatásos Labdarúgó Alszövetség néven működő szervezetet - a csütörtöki elnökségi ülésen kérte felmentését, amelyet a testület elfogadott. Megbízatása november 30-án jár le.

Azt követően, azaz december 1-jén lép életbe Szieben kinevezése. Talán némi meglepetés, hogy nem Puhl Sándort választották, korábban ugyanis szárnyra keltek olyan találgatások - a Nemzeti Sport például tényként közölte -, hogy az MLSZ alelnöki pozícióját felcseréli a Liga vezetői pozíciójával.

Nincsenek további változások

Az új ügyvezető igazgató helyettese gazdasági ügyekben továbbra is Villás Károly, míg szervezési, szakmai kérdésekben a korábban a Sopron ügyvezetőjeként ténykedő Klement Tibor lesz. Mészöly Kálmán a szakmai, Bánfi János pedig a szervezési igazgató marad.

A 41 éves, jogi végzettségű Szieben - aki játékosként közel 300 mérkőzésen szerepelt a bajnokságban, a Csepel kapusa volt - május 31. óta a fegyelmi bizottság elnöke.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04