Az élre ugrott az Arsenal

A Premier Liga tizennegyedik játéknapján az érezhetően válságban lévő Liverpool nem tudott nyerni hazai pályán, ez pedig egyszersmind azt jelentette, hogy az Arsenal ismételten átvette a vezetést. A Beckhamet nélkülöző MU döntetlent játszott a West Ham ellen.
A Liverpool játékosaiban alighanem mély nyomot hagyott a BL-ből való kiesés, mert a Sunderland ellen csak gólnélküli döntetlenre futotta erejükből hazai pályán. Próbálkoztak Owenék becsülettel, de a kapu előtt átok ült rajtuk. Jobban ment ellenben a másik liverpooli csapatnak, az Evertonnak, amelyik ezúttal a Blackburn otthonából hozta el a pontokat Campbell góljával.

Eredmények:
1. Arsenal 32 pont
2 FC Liverpool 31
3. Chelsea 26 (24-12)
4. Everton 26 (17-15)
5. Manchester United 23
Newcastle United 22
Eközben az Arsenal az átmeneti kisiklás után újra jó formában lendült, ezt igazolta a Tottenham kárára, hiszen könnyen elintézték a városi vetélytárst. Henry az első negyedóra előtt talált be, Ljungberg a második félidő elején. A végeredményt Wiltord állította be. Az Arsenal így ismét az élen tanyázik.

Eredmények:
Arsenal-Tottenham Hotspur 3-0
Chelsea-Middlesbrough 1-0
Manchester City-Charlton 0-1
Newcastle-Southampton 2-1
West Bromwich-Aston Villa 0-0
Liverpool-Sunderland 0-0
Birmingham City-Fulham 0-0
Blackburn Rovers-Everton 0-1
Leeds-Bolton 2-4
Egyre inkább belendül a Newcastle is, most éppen a Southampton bánta, hogy nem az idény elején mérte össze az erejét a Szarkákkal. Noha Beattie révén még a Szentek vezettek, jött Ameobi majd a második félidőben Hughes, aki végképp döntött a pontok sorsáról. A Chelsea Babayaro góljával nyert, a Manchester City meglepetésre otthon kapott ki a Charltontól, Bartlett volt eredményes.

A Unitednek négy perc hiányzott ahhoz, hogy a West ham ellen megszerezze a győzelmet, de Defoe egyenlíteni tudott. Az UEFA Kupában remeklő Leeds - Smith négyet lőtt a Hapoel Tel-Avivnak - produkálta a forduló legnagyobb negatívumát, miután a sereghajtó Bolton ellen négyet kapott hazai pályán, és csak kettővel tudott felelni. A Fulham kiszenvedte a döntetlent Birminghamben, miután még a második félidő közepe előtt kettős emberhátrányba kényszerültek.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32