Figo olajat öntött a tűzre

Még mindig a szombaton lejátszott spanyol örökrangadó, és annak botrányos eseményei foglalkoztatják a spanyol sajtót. Ismert: a játék félbeszakadt, mert Figót - többek között - viszkisüveggel vették célba.
Sajtóháború kezdődött a Nou Camp esetleges bezáratásával kapcsolatban, miután a szombati FC Barcelona-Real Madrid szuperrangadót csaknem negyedórára félbe kellett szakítania a játékvezetőnek a hazai szurkolók folyamatos dobálózása miatt.

Viszkisüveg is repült

A katalán lapok természetesen védik a hazai csapatot, míg a madridi újságok egyenesen követelik a legendás stadion betiltását.

A felhevült drukkerek a 74. percben palackokkal, gyümölcsökkel, sőt még viszkisüveggel is megpróbálták eltalálni egykori kedvencüket, a portugál Luis Figót, aki egy szögletet szeretett volna elvégezni. Az egykori Aranylabdást azért utálják a katalán fanatikusok, mert 2000 nyarán - hosszas huzavona után - éppen a legnagyobb riválishoz távozott.

Minden eddigit felülmúlt a mostani dobálás

A két évvel ezelőtti első fellépésén is már rendre dobálták, de akkor korántsem volt ennyire heves a szurkolók reakciója. (Igaz mobiltelefont is hozzávágtak.) Akkor készítették többekközt (az azóta már megszűnt) www.antifigo.com címen elérhető honlapot készítettek a korábbi - csalódott - rajongói.

Lapszemle:
A barcelonai lapok véleménye:
Mundo Deportivo: "Nem kell bezáratni a Nou Campot!", "A Barcelona súlyos pénzbüntetésre számíthat, de nem volt agresszió a lelátókon, ezért nyitva kell maradnia a kapuknak!"
Sport: "A Real Madrid zárt kapus meccseket akar a Nou Campban!", "Figo olajat öntött a tűzre!"

A madridi lapok véleménye:
As: "A szövetség fegyelmi bizottságának legalább egy mérkőzésre be kell záratnia a Nou Campot."
Marca: "Akár három találkozóra is betilthatják az FC Barcelona stadionját."

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19