A Sopron simán verte a Kispestet

Sopronban az első negyedóra alatt gyors pengeváltásra került sor, a folytatásban azonban már csak a hazaiak akarata érvényesült. Csiszárék egy félidő alatt megnyugtató előnyre tettek szert, amit a folytatásban, csak megkellett őrizniük.
Hiába fogadkoztak a vendégek, hogy ezúttal idegenben is megmutatják, már a 6. percben hátrányba kerültek. Fehér jobboldali beadása nyomán a kispesti védők csak szemmel követték a labdát, melyre az ex-kispesti Tóth Mihály lecsapott és a kapuba lőtt. A hazai öröm azonban csak öt percig tarthatott, ekkor ugyanis egyenlített a Honvéd. Szép akció végén Hercegfalvi a Dubecztől kapott labdát visszagurította az érkező Bárányos elé, a vendégek kimagaslóan legjobb játékosa pedig tizenegy méterről a jobb alsó sarokba lőtt.

Újabb négy perc elteltével pedig ismét vezetett a Sopron. Dulca buktatta Javrujant a tizenhatoson belül és a jogos büntetőt Csiszár először még a jó irányba mozduló Tóth Józsefbe lőtte, de a kipattanót már könnyedén helyezte az üresen maradt kapu bal oldalába.

A vendégek nagy erőket mozgósítottak az egyenlítés érdekében, de nagyobb helyzete így is a Sopronnak volt, elég csak Majoros 41. percben lőtt kapufáját megemlíteni. A félidő vége előtt nem sokkal már a kapufa sem mentette meg a Kispestet az újabb góltól, amikor is Majoros passzát Javrujan tíz méterről bombázta a léc alá.

A második negyvenöt percben a hazaiak jól őrizték előnyüket, a kispestiekben pedig nem volt annyi átütő erő, hogy komoly veszélyt jelentettek volna Farkas kapujára. Komjáti András csapatának akciói jóval több veszélyt jelentettek, és az egyik után növelte is előnyét a hazai gárda.A 72. percben Perger tört előre, ám amikor beért a 16-oson belülre, Batrinu a földre vitte. Az újabb jogos büntetőt Somogyi végezte el, aki már elsőre se hibázott és ballal a kapu közepébe lőtt.

A lefújás előtt nem sokkal az agilis Borgulya - aki a pályára lépése utáni első percben sárga lapot kapott - egy szöglet után elékerülő labdát mintegy 18 méterről bombázott a kapuba, ezzel "szebbé téve" a búcsút a kispestieknek.

Ha a tavaszi folytatásban is így játszik a kispesti gárda, könnyen lehet, hogy az első osztálytól is el fog búcsúzni a csapat. . .

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47