Mély gödörben a Videoton

A hétközi Magyar Kupa-forduló legnagyobb meglepetését a Videoton szolgáltatta, miután az alacsonyabb osztályú BKV-val szemben esett ki. Várhidi Péter játékosai hűek maradtak önmagukhoz, és a bajnoki forduló legnagyobb meglepetését is ők adták: hazai pályán kaptak ki a Békéscsabától.
Heves hazai rohamokkal kezdődött az összecsapás, ám a Dvéri által irányított alakulat képtelen volt gólra váltani meddő fölényét. Az első félóra zárásaként már a Békéscsaba is veszélyeztetett, a 24. percben Pomper az utolsó pillanatban tudott csak menteni Kereszturi elől.

A 30. percben pedig már vezetett is a Csaba. Bánföldi jobbról ívelt be szabadrúgást és a fehérvári védők csak nézték, ahogy Gavrilovic tíz méterről kapásból lőtt a kapuba. Tíz perccel később egyenlíthetett volna a Videoton, de a válogatottságról ábrándozó Tóth Norbert öt méterről képtelen volt bevenni a vendégek kapuját.

Valószínűleg nem ilyen folytatásról beszélt Várhidi Péter a szünetben. Hat perccel a fordulás után Keresztúri lépett ki Kovács indításával, majd miután lefutotta Pompert, Milintét is becsapta egy lövő csellel, majd higgadtan a bal sarokba lőtt.

A megnyugtató előny birtokában sorra vezette ezután is a támadásait az Előre, a 62. percben Bánföldi lövése után Vilotics a gólvonalról tudott tisztázni. Tíz perccel később pedik teljes volt a K.O. Keresztúri szöglete Milintéről Gavrilovic elé pattant, akinek nem okozott gondot három méterről a kapu közepébe lőni.

Hiába próbálkozott a hazai csapat, szépítenie csak a 88. percben sikerült Róth révén. Az egykori zalaegerszegi játékos Dvéri legurított szabadrúgását lőtte a bal felső sarokba.

Várhidi Péternek mindössze annyi lehet a vigasza, hogy az ő csapata lőtte a találkozó legszebb gólját. A Videoton őszi eredményeit figyelembe véve azonban már nem biztos, hogy sokáig lesz a Vidi az ő csapata. . .

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25