Az edzőjével szkanderozik Ronaldinho

A Paris Saint Germain ásza, a friss világbajnok Ronaldinho addig nem hajlandó pályára lépni, amíg Luis Fernandez ül a csapat kispadján. A vezetőség azonban kitart a tréner mellett. Vagy mégsem.
A nyári koreai-japán labdarúgó világbajnokságon az angolok ellen mesés gólt szerző brazil Ronaldinho kijelentette, nem hajlandó pályára lépni jelenlegi klubcsapatában, a Paris Saint Germain-ben. Sőt, amint lehet, szeretne eligazolni a francia fővárosból.

Ronaldinho egész egyszerűen nem tud együtt dolgozni a gárda vezetőedzőjével Luis Fernandez-el. Vitájuk nem új keletű, a játékos kötetlen pozícióban szeretne játszani, míg edzője szigorú rendszerbe próbálja beépíteni. Fernandez hajthatatlan, mint mondta: a csapatban mindenkinek megvan a maga feladata, senki nem játszhat a saját elképzelései szerint.

A klub vezetősége kitart Fernandez mellett, ugyanakkor szeretnék megtartani legértékesebb játékosukat is - legalább nyárig. Ám ha mégis választani kényszerülnek, valószínűbb, hogy a trénertől válnak meg. Ehhez a lépéshez még indokot sem nehéz találni, hiszen a csapat igen gyengén szerepel, a legutóbbi öt fordulóban mindössze egy pontot szerzett.

Erre enged következtetni, a L'Equipe című francia lap információja, mely szerint a csapatvezetés előre haladott tárgyalásokat folytat az argentin Carlos Bianchival, a vezetőedzői poszt betöltéséről. A klubelnök tagad, de senki nem lenne meglepve, ha Ronaldinho a jövő héten már kezdő lenne.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

7 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19