Rivaldo: van Gaal miatt rossz a Barcelona

Érdekes véleményének adott hangot a jelenkor egyik legnagyobb brazil labdarúgó csillaga. Rivaldo szerint Louis van Gaalt menesztenie kellene a Barcelona klubvezetésének, ha az eddigieknél eredményesebben akarnak szerepelni.
A korábban a katalán klubban is szerepelt játékos szerint csak úgy van esélye az csapatnak elkerülnie a veszélyt jelentő 13. helyről, ha a hollandot azonnal kirúgják. Az edzőcsere jót tenne a játékosoknak és ebben az esetben a szurkolók is ismét a csapat mellé állnának, mondta Rivaldo. A Barcát mindössze két pont választja el a kiesést jelentő 18. helytől ami azt jelenti, az 1941/1942-es szezon óta nem állt ilyen rosszul.

Ennek kissé ellentmond, hogy az elmúlt napokban a játékosok teljes mellszélességgel kiálltak edzőjük mellett. A sokáig hezitáló Gaspart elnök pedig ultimátumot adott a volt holland kapitánynak: ha a következő fordulóban nem szereznek három pontot a Mallorca vendégeként, szedheti a sátorfáját.

Romario visszatér?

A Barcelonáról újabban felröppent hírek szerint már a 37 esztendős Romarióval is felvették a kapcsolatot. Az 1994-es világbajnok szerződése jövő szerdán jár le a brazil Fluminensénél, és jelenleg olasz, francia és közel-keleti ajánlatai is vannak.

A napjainkban is roppant gólérzékeny támadó januártól az idény végéig szerepelne a katalánoknál, ahol már játszott 1993 és 1995 között. Ez idő alatt, 1994-ben bajnokságot nyert a csapattal, és elhódította az Aranylabdát.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25