Ki megy, honnan és hová?

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) mindenható urai új átigazolási rendszert vezettek be. Ennek értelmében a csapatok, a nyári holt idény mellett még egyszer, kizárólag januárban vásárolhatnak játékost másik klubtól. Azaz bő egy hét múlva elindulhat ismét a nagy játékos keringő. De elindul-e?
A FIFA-nál úgy vélik, az már minden szövetségnek a maga szíve-joga, hogy mikor iktatják be, az újonnan kapott négyhetes átigazolási időszakot. Azonban a négy európai vezető bajnokságban (angol, olasz, spanyol, német) úgy gondolják, a frissiben kapott vásárlási lehetőség nem fogja nagyban befolyásolni a csapatok kereteit.

Mire készül a Barcelona?

De kiket is érinthet ez a frissiben jött lehetőség. Ha hinni lehet a nyugat európai bulvárlapoknak, a legjelentősebb bevásárlásra a BL-ben remeklő, hazája bajnokságában azonban vegetáló Barcelona készül. A katalánok kívánságlistáján szerepel többek között a cseh Rosicky a Dortmundból, a norvég Riise a Liverpoolból, a dán Tomason a Milanból és a csapat egykori játékosa, a már 37. évében járó brazil Romario is.

Az "ősi ellenség" Real Madrid háza táján a román Chivu (Ajax) és az argentin Milito (Independiente) érkezéséről hallani. Olaszországban jóval kisebb mozgás várható. A legnevesebb távozó - ha nem is a télen, de nyáron minden bizonnyal - az argentin Batiatuta, aki elhagyja az AS Romát.

Elber ultimátuma

A válogatottól már visszavonult "Batigól" Anglia felé tekintget, ahonnan a legkitartóbban a sereghajtó West Ham United érdeklődik iránta. Komoly "bevásárláson" egyik nagy csapat sem gondolkozik, valamennyi klubvezető úgy véli, a jelenlegi keretek elég erősek az évad elején kitűzött célok eléréséhez.

Németországban a válogatott Böhma minden jel szerint a Schalké-ból a Leverkusenhez szerződik, míg a milliomos Bayern az argentin Demichelisben (River Plate) és a vb-n berobbant Kloséban (Kaiserslautern) látja az erősödés lehetőségét. Ennek fényében nem is meglepő, hogy a brazil Elber már meg is kapta a maga ultimátumát, miszerint ha nem szedi össze magát, nem kell kitöltenie 2004-ig érvényes szerződését.

Batistuta érkezhet

Angliában Batistuta érkezésén kívül csak országon belüli vásárlások várhatóak. A Manchester Kevin Phillipset szeretné a Sunderlandtól, a West Ham pedig a veterán Les Ferdinandot a Tottenhamből. A legnagyobb meglepetés, hogy a Tottenham szemet vetett a Leeds ügyeletes botrányhősére, Lee Bowyer-re.

Amíg azonban ezek a tranzakciók beindulnak, addig mi "idegeskedhetünk", vajon a Kispestnek sikerül e "erősítenie" Forraival, Hunglerral vagy éppen Erőssel. . .

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31