Lemondott Várhidi Péter

Lemondott posztjáról Várhidi Péter, a bajnokságban őszi szezonjában várakozáson alul szereplő Videoton vezetőedzője. A székesfehérvári klub vezetői elfogadták a lemondást , de még nem jelölték ki Várhidi utódját.
"Már régóta érlelődött bennem ez az elhatározás, és végül felajánlottam, hogy közös megegyezéssel váljunk el egymástól. A vezetők elfogadták ezt, százszázalékosra azért nem mondható a dolog, mert az aláírás nem történt még meg" - mondta Várhidi Péter a Sport1 televíziós csatorna élő műsorában, miután bejelentette lemondását a Vidoton vezetőedzői pozíciójáról.

Később Várhidi nyilatkozott az az MTI-nek is: "Úgy érzem, mindkét fél számára az a legjobb megoldás, ha szétválnak útjaink Az elmúlt fél évben sok minden történt, s úgy gondoltam, az a helyes döntés, ha felajánlom a lemondásomat".

A Vidoton vezetői még nem döntötté el, hogy kit kérnek fel Várhidi utódjának. A TV2 információi szerint Bicskei Bertalan a legesélyesebb a posztra.

A tavalyi bajnokságban 5. helyen végzett Videoton az őszi 17 forduló alatt szerzett 15 pontjával (3 győzelem, 6 döntetlen, 8 vereséh) csupán a 9. helyen áll, és csak 3 pont választja el a sereghajtó Kispest-Honvédtól.

Eddigi edzőcserék az NB1 2002/2003-as szezonjában:

augusztus 23., Békéscsaba: Pásztor József helyett Garamvölgyi Lajos
augusztus 25., Sopron: Bognár György helyett megbízottként Farkas József, majd szeptember 2-től Komjáti András
augusztus 27., Kispest-Honvéd: Fitos József helyett Gujdár Sándor és Ioan Patrascu
augusztus 30., Újpest FC: Molnár László helyett Szabó András
november 8., Kispest-Honvéd: Ioan Patrascu helyett Szurgent Lajos

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25