További Futball cikkek
-
A Real Madrid is bejelentkezett a megsértett gólkirályért
- Megvan, mikor rendezik a Ferencváros–Újpest rangadót
- Dzsudzsák, Gera, Szoboszlai – szavazzon, kié volt az elmúlt 15 év legszebb légiósgólja!
- Magyar válogatott kapusát dicsérte az RB Leipzig edzője
- A Fradinál is képben volt, a törökök kapitánya lett
"Nem érdemeltük volna meg a győzelmet. Most megtanulhattuk, hogy ma már egyetlen csapatot sem lehet lebecsülni. Talán még időben jött a figyelmeztetés" - mondta a meccs után Rudi Völler, német szövetségi kapitány. Litván kollégája, Liubenskas peszre túláradó boldogsággal nyilatkozott: "futball történetünk legnagyobb eredménye".
A hétvégi selejtezők elvileg legrangosabb mérkőzését Rotterdamban játszották, ahol a Van Nistelrooijjal, Kluiverttel, Davidsszal felálló Hollandia, a Nedved-Poborský-Koller trióval támadó Csehországot fogadta. Van Nistelrooij a hazaiaknak szerzett vezetést az első félidő hosszabbításában. A Manchester United csatára Davids bal oldali beíveléséből fejelt Cech hálójába.
A 68. percben Rosický helyére a liverpooli Baros állt be, akinek első passzából Koller egyenlített. A mérkőzés végén a vendégek ráültek az eredményre, a hollandok pedig már csak egyetlen gólhelyzetet tudtak kidolgozni, de Kluivert azt is mellé fejelte.
A román válogatott ugyan kétszer is vezetett a dánok elleni bukaresti selejtezőn, de végül 5-2-re kikapott. A mérkőzés után Anghel Iordanescu szögvetségi kapitány azonnal lemondott, és bejelentette visszavonulását a válogatott veterán csapatkapitánya Popescu valamint a rutinos védő Filipescu is. "A döntésem végleges" - mondta a mérkőzés utáni sajtótájékozatón Iordanescu, akivel Románia mindkét hazai Eb-selejtezőjét elvesztette.
Gyakorlatilag az összes nagy európai sztár gólt szerzett szombaton. Anglia Owen és Beckham góljaival ért el szolid kétgólos győzelmet Liechtensteinben, Olaszország Vieri duplájával verte Fninországot.
A spanyolok Raúl és Etxeberría találataival fordítottak 1-0-ás ukrán vezetés után, a 84. és a 87. perceben, de Horskov a hosszabbításban egyenlített. A franciák simán lenyomták Máltát: Zidane és Henry is kettőt-kettőt, Wiltord és Trezeguet egyet-egyet vágott.
Remekül mutakozott be Hans-Peter Briegel Albánia szövetségi kapitányakánt. Az egykori német válogatott hátvéd csapata 3:1-re nyert Oroszország ellen.
|