Élete legnehezebb időszaka
A Werder 3-0-ra nyert a bajorok otthonában, és Lisztes arra utalt meccs utáni nyilatkozatában, hogy teljesen irreális körülmények között, jeges pályán játszották a szerdai kupatalálkozót. A vendégek góljait a kétszer eredményes Borowski és Ismael szerezték.
Az irányító a mérkőzés előtt a klub honlapján kifejtette, élete legnehezebb periódusán van túl. Még tavaly áprilisban, a Bochum elleni bajnoki szenvedett keresztszalag-szakadást és csapata bajnoki címét csak gipszben, mankóval ünnepelhette, noha stabil kezdőjátékosként alaposan kivette a részét az elsőségből.
Eligazolt volna Brémából
Tavaly még úgy tűnt, hogy az év végén visszatérhet, de felépülése nem a várt módon zajlott, ezért december elején teljesen mélypontra került, újabb kezelésen kellett részt vennie. Ez meghozta a gyógyulást, és amikor nemrég a Werder amatőrjei között újra mérkőzésen futballozott, mozgását látva minden szemtanú azt mondta, nagyon szerencsés.
A sérülés okozta pozitívumként említette, hogy még mindig a Werdernél van, ugyanis ha nem jön közbe a kényszerpihenő, az elmúlt szezon végén eligazolt volna. A klub vezetői rögtön szerződést hosszabbítottak vele, egy évre, bár azt sem tudhatták, hogy a játékos mikor és hogyan épül fel. Hogy az idei szezon végén lejáró kontraktusát meghosszabbítja-e arról még korai beszélni, mondta Lisztes.
A válogatottba is visszatérne
A középpályás visszatérése jó hír Lothar Matthäus szövetségi kapitánynak is, aki decemberben hosszasan elbeszélgetett vele. Lisztes feltett szándéka, hogy a március 30-i, bolgárok elleni világbajnoki selejtezőig játékba lendüljön, amire azért is szükség lenne, mert a csapatkapitány-irányító Gera Zoltán sárgalapjai miatt nem szerepelhet a továbbjutás szempontjából sorsdöntő, budapesti összecsapáson.