A válogatottban hatvannégyszer szerepelt játékos az idény végéig még biztosan folytatja, azt azonban nem tudta megmondani, jövőre is játszik-e még. "Csak akkor játszom a következő szezonban is, ha érzek elég motivációt. Jelenleg Szabó György rekordjának megdöntése a cél, és ha komolyabb sérülés nem jön közbe, ez az idén még sikerülhet is. Tavasszal csak heti három edzéssel amolyan kiegészítő ember vagyok, de ez nekem már bőven elég. A következő szezonra azonban újabb cél kell, mert csak úgy van értelme. Ez azonban biztos, hogy nem a pénz, hiszen már jelenleg is csak amatőr státuszban játszom" - mondta az Indexnek az elmúlt évtized legjobb magyar labdarúgójának választott játékos.
Külföldön nem mutatta meg magát, de elégedett

Illés Béla
Sokan támadták amiatt, hogy nem mert elmenni külföldre profiskodni, ő azonban nem így látja. "Ahova mentem volna, onnan nem kerestek, ahonnan meg kerestek, oda nem akartam menni. Anyagilag valamennyi ajánlatom jobb lett volna bármilyen magyar szerződésnél, de vagy az országgal nem voltam kibékülve, vagy a csapattal. Ez nem jelenti azt, hogy túl válogatós lettem volna, de nem akartam olyan együtteshez menni, amelynek legfőbb célja a bennmaradás hazája élvonalában" - mondta Illés.
- Balatonfűzfő, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, VIII. kerület Baross utca
- Alapterület 35 m2 Szobák 1 db Vételár 31,99 M Ft
Rovataink a Facebookon