Megszűnés szélén a békéscsabai focicsapat

A békécsabai élvonalbeli labdarúgó csapat edzője, Dajka László csütörtök éjjel beadta lemondását, elhagyta a csapatot és a várost is. A pénteki edzés elmaradt, a csapat fennmaradása kérdéses.
Az elmúlt időszakhoz hasonlóan a békéscsabai labdarúgók péntek délutáni edzését Jakab Péter tarthatja, miután az eddigi vezetőedző, Dajka László csütörtökön éjjel beadta írásban is felmondását, és elhagyta a várost. Kérdés, hogy a "beugrónak" felkért szakember valóban vezényelheti-e a foglalkozást, ugyanis a péntek délelőttre tervezett tréning elmaradt.

Dajka feladta a kilátástalan harcot

Az Előre FC futballistái és trénerei négy hónap után az "utolsó utáni" határidőnek tartott csütörtökön sem kapták meg elmaradt fizetésüket. Dajka ekkor döntött úgy, hogy nincs értelme a további kitartásnak. Felmondását Kerekes I. Györgyné ügyvezetőnek nyújtotta be. Azt követően elköszönt a csapattól, autóba ült és hazautazott a fővárosba.

"Mindent megpróbáltam, hogy együtt tartsam a csapatot, de ez már az én erőmet is meghaladja" - mondta a szakember. "Az utóbbi hetekben már nem a szakmáról szólt a csabai labdarúgás, hanem részemről a pedagógiai és pszichológiai munkáról, hogy megmaradhasson a társaság. Eddig kézben lehetett tartani a dolgokat, de ennél tovább nem feszíthető a húr" - közölte.

Canadicot terheli a fő felelősség

"Úgy vélem, darabjaira hullik a csapat, és nem lennék azon sem meglepve, ha ezek után be sem tudná fejezni a bajnokságot az Előre FC. Lassan nem marad játékos, ugyanis további futballisták jelentik fel egyesületüket a szerződésben vállalt kötelezettség nem teljesítése miatt. Ebben a legnagyobb felelősség Darko Canadic főtulajdonost terheli, de én nem menteném fel a város és a megye vezetőit sem, akik hozzáállásukkal a kényelmesebb utat vállalták. Közösen tették tönkre a patinás klubot és a békéscsabai labdarúgást."

Dajka László vezetőedzőt annyira megviselte a hosszas huzavona, hogy orvosi tanácsra nem ült le a kispadra a Vasas elleni, 3-0-ás vereséggel végződött szombati bajnokin. A Békéscsaba az utolsó előtti helyen áll a tabellán.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25