Kapus helyére kapust és csatárt igazolna a Real Madrid

Még javában tart a tavaszi szezon, de Európa élcsapatai már a nyári erősítési terveiket szövögetik.
Angol lapértesülések szerint a Chelsea 20 millió fontért leigazolja az angol labdarúgás egyik legnagyobb reménységét, Shaun Wright-Phillipsszet.

Az Arsenalnak a rokoni szálak sem segítettek

A technikás játékost az Arsenal is meg akarta szerezni. Az Ágyúsok azonban nem tudták kihasználni azt az esélyt, hogy a válogatott futballista nevelőapja Ian Wright, aki a klub történetének egyik legeredményesebb játékosa.

A Manchester City középpályása március elején térdsérülést szenvedett, meg is műtötték, s valószínűleg csak májusban térhet vissza. A 23 éves szélső a Norwich City elleni, "vesztét okozó" találkozóig a 2004-2005-ös szezonban végig a pályán volt a City találkozóin, egyetlen másodpercet sem mulasztott.

Kapuscsere a Real Madridban?

Az As című spanyol sportnapilap úgy tudja, hogy a másik angol sztáralakulat, a Manchester United a nyári átigazolási szezonban a Real Madrid spanyol válogatott kapusát, Iker Casillast szeretné megszerezni.

Az angol klub ötéves szerződést kínál a 23 éves hálóőrnek, s jelenlegi, évi kétmillió eurós fizetésének több mint kétszeresét. A saját nevelésű Casillasnak 2006-ban jár le a szerződése a madridiaknál.

Az olasz sajtó ugyanakkor arról írt, amennyiben Casillas távozik, a spanyol együttes leigazolja Gianluigi Buffont, a Juventus klasszisát.

Robinho Luxemburgo írányításáról álmodik

A Real Madrig azonban nem csak a kapusposzton akar váltani. Szintén Spanyolországban jelent meg, hogy Robinho, a Santos labdarúgója szeretne a királyi csapathoz igazolni. "Nagyon keményen edzek, hogy megvalósulhasson régi tervem. Szeretnék a Madridban, régi mesterem Vanderley Luxemburgo irányítása alatt futballozni" - nyilatkozta az AS című fővárosi sportnapilapnak a válogatott csatár.

A 21 éves sztárral kapcsolatban már hónapok óta arról cikkeznek az újságok, hogy hamarosan, de legkésőbb nyáron a királyi gárdához kerül.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25