Hatan haltak meg az iráni futballválogatott meccsén

A százezres tömeg öt embert taposott halálra, az áldozatok közül eggyel szívroham végzett az Irán-Japán labdarúgó világbajnoki selejtező után. A meccs után zavargások törtek ki Teheránban.
A legfrissebb jelentések szerint Teheránban öt szurkolót halálra taposott a tömeg, egy pedig szívrohamban hunyt el a pénteki Irán-Japán labdarúgó világbajnoki selejtezőt követően.

Használaton kívüli kapun át akartak távozni

A házigazdák 2-1-es győzelme után az Azadi Stadionban összegyűlt százezer néző a kijáratok felé tódult, és ekkor következett be a szerencsétlenség, amelynek negyven sérültje is van. A helyi média szerint a közönség jelentős része egy használaton kívüli kapun át akarta elhagyni az arénát, és ez vezetett a tolongáshoz.

A találkozón egyébként színvonalas játék folyt, a huszonegyedik percben a Bayern Münchent erősítő Vahid Hasemhian szerezte meg a vezetést, amit Fukunishi a hatvanhatodik percben egyenlített ki. Negyedórával a vége előtt azonban Hashemian ismét betalált, így a legutóbbi világbajnokság egyik házigazdája vereséget szenvedett.

Zavargások a teheráni utcákon

A két válogatottnak csoportjában ez volt a második meccse, Irán még veretlen, és négy pontjával a vezető, szintén négypontos Bahrein mögött a második, míg Japán a harmadik. Az első körben Bahrein és Irán döntetlenre végzett, Japán viszont legyőzte Észak-Koreát.

A mérkőzés után a létesítmény környékén utcai zavargások törtek ki, melyek során nyolcvanhat buszban keletkezett kisebb-nagyobb kár. Letartóztatásokról nem érkezett hír. Az iráni belügyminisztérium vizsgálatot indított az eset okainak feltárására.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58